Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Bevezetés

BEVEZETÉS A háborúk kárvallottjai közül talán a hadifoglyok a legszerencsétlenebbek. Amíg az elesetteket legalább hősként tisztelik, a hadifoglyokat jó ha erkölcsileg csak közömbösen kezelik. A hadifogoly ezenkívül mindenkinek gondot okoz. A foglyulejtőnek az őrzés és az ellátás jelent alig megoldható feladatot, melyet elősegít a volt ellenséggel szembeni megvetés és az ellenséges hatalmaknak nem utolsó sorban a háború okozta nehéz anyagi helyzete. A hadifoglyot vesztett hatalom e ténnyel katonai, erkölcsi és anyagi kárt is szenvedett, ezért többnyire igyekszik hadifoglyait elfelejteni, illetőleg, ha ezt nem is teszi, fontosabb számára a veszteségek pótlása, vagy a továbbélés közvetlen feltételeinek biztosítása. A hadifoglyok hazahozatalára való törekvés csak az ellenséges hatalmak közötti viszonyok némi konszolidálódását követően kerül előtérbe. Az amúgyis siralmas hadifogoly ügy a második világháborúban, majd a befejezése utáni időben, ha ez egyáltalán lehetséges, a legmélyebbre süllyedt. Amíg az első világháború foglyaival szemben a fogvatartó hatalmak ismertek még némi lovagiasságot, addig a második világháború foglyaival szemben teljes gátlástalanság uralkodott. A hadifoglyokat még a nyugati szövetségesek is csak tárgynak, ajándékozható munkaerőnek tekintették. A hadifogoly mint egyén, alig foglalkoztatta őket, csupán - bár ez az adott helyzetben nem volt kevés - életben tartásukra törekedtek. Az ideológiát hatalmi politikájuk súlypontjaként kezelő totális berendezkedésű hadviselők a hadifoglyokkal szemben utat nyitottak a gyűlöletnek, és a hadifoglyokat az általános emberi szabadságjoguk mellett nagyon gyakran életüktől is megfosztották. Magyarország viszonylatában a helyzetet tovább súlyosbította, hogy a Szovjetunió, mint fogva tartó hatalom egyúttal megszálló hatalom is volt, majd ebből a minőségéből egy éles politikai fordulattal baráti állammá vált. Az általa és a nyugati szövetséges hatalmak által őrzött hadifoglyok e fordulattal skizofrén helyzetbe kerültek. A nyugati foglyok, akiknek nyilas befolyásoltságát eleve feltételezték, ellenséggé váltak, velük szemben hazajövetelük után is a bizalmatlanság uralkodott. A keleti hadifoglyok helyzete bonyolultabb volt, ők ugyanis az új „barát" ellen harcoltak, amit valahogyan felejtetni kellett. Az egyre nagyobb mértékben uralomra jutó kommunista hatalom „átnevelésükre", megnyerésükre törekedett. Szemérmetlenül igyekezett hazahozataluk ügyét politikai célokra, a maga javára fordítani. Amikor aztán a politikai hatalmat a koalíciós pártokkal és a koalíciós kormányzattal szemben ví-