Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Stefán Miklós

csolata, mondjuk, tudott valaki közülünk szláv nyelvet és átment a lengyel barakkba, vagy fordítva, átjött egy lengyel és keresett valakit, akivel összebarátkozott, ilyen volt. Vagy a német barakkba ment valaki. Ebben a lágerban kulturáltak voltak. A németek varieté estekel tartottak. Szombaton mindig volt bemutató. Igazi művészek léptek fel, úgy hogy volt szórakozás. Tánc. Orosz tisztek is jöttek a feleségükkel. Volt két artista is. Egy kicsi, meg egy nagy. Ők nem dolgoztak. Nem tudom, milyen bűnt követtek el, mert a lágerparancsnok kiküldte őket munkára. Séxlerl kellett nekik rakni, stb. Szombaton tartották a varietét. Valahogyan úgy csinálták, hogy nem sikerült a mutatvány. Az orosz tisztek a városból, akik ezt nézték, nem voltak megelégedve. Miért nem megy? - kérdezték. Ezek tudtak oroszul is, és mondták, hogy „robot, kusáj nyel!" Művészet nincs! Megígérték, hogy nem kell robotolniuk és lesz. „kusáj". Másodszor is nekifogtak, és ugyanúgy sikerült, mint korábban. Mi nézni mentünk. A németek drámát is játszottak. Német volt a lágerparancsnok. Berlini. Lehet, hogy művész is volt. Gyönyörű dolgokat mulatlak be. Csakhát németül. A mi magyar tisztjeink nem foglalkoztak ilyesmivel. Mi nem voltunk annyian, mint ők. Biztosan több ezer német volt ebben a táborban. A hazajövetelünk már nem csukott ajtók mögött történt. Már szabadabbaknak éreztük magunkat. Kifelé egy hónapig tartott az. út, hazafelé tíz napig. Ugyanazon az útvonalon jöttünk: Cseljabinszk-Kujbisev-Harkov-Kijev. A határállomáson mégegyszer megvizsgáltak bennünket. Ki kellett jönni a vagonból, a felső testet meg kellett szabadítani a ruhától és megnéztek bennünket. Máramarosszigeten újra volt egy vizsgálat, és Debrecenben fogadtak bennünket. Itt ismét egy kihallgatáson kellett átmenni. A folyosón ki voltak rakva azok a képek, akiket ők várlak. Tiszt, legény, altiszt, tisztes. Akik a zsidókkal, mitludom én, hogy hogyan bántak. Két szobán kellett keresztül menni. Kikérdezték az embert. Itt már nem nézték a dolgokat. Legalább hárman mentünk be, és még előttünk is voltak. Ez a liptódi gyerek már nem azon az ajtón jött ki, mint mi kelten. Nem is láttuk már. Nem is került már haza Magyarországra, később tudtam meg, hogy Németországban van. „Kényszer SS" volt. A feleségem lent voll az édesanyjánál Szederkényben. 1947. szeptember 26-án jöttem haza, Szederkényben voltam december 10-ig. A házam megüresedett. A felvidéki (akit időkőzben betclcpítettek-FM), egy másik házba ment. Érdeklődtem, hogy vissza tudok-e menni a házamba. Nem volt semmi akadály. A bírónál volt a kulcs, odaadta. Kimeszeltük a szobákat és karácsonykor otthon voltam a saját lakásomban.