Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Dr. Breuer Pál

Minden tábornak természetszerűleg kell hogy legyen parancsnoksága. Ugye megvan az orosz parancsnokság, a drótkerítés mögött az orosz őrök, stb. A nemzetközi jog szerint a hadifogolytáborba fegyverrel nem szabad belépni. Az oroszok úgy-ahogy be is tartották. Hacsak valami nagy sztrájkot nem akartak fegyverrel letörni. Az oroszok igen rövid idő alatt a politikai emigránsokból egy ilyen politikai segédcsapatot szerveztek meg. Ezekből a táborokban egy vagy kettő volt. Tulajdonképpen Rákosi is az egyik hadifogolytáborban - azt hiszem a szuzdáliban, én ott nem jártam egy ehhez hasonló ember volt, aki politikailag igyekezett átképezni a magyar hadifoglyokat. Igen rövid idő alatt minden táborban a hadifoglyokból 8-10 magyart kiemeltek ilyen propagandistának. Faliújság szerkesztőnek, meg hasonlónak. A faliújság! Olyan táborban nem voltam, ahol ne lett volna faliújság. Az egy hiper fontos dolog volt! Ezeket a falújság-szerkesztőket, akik az oroszokkal jó viszonyban voltak, úgy hívták, hogy „aktivisták". Hogy honnan ered a szó, nem tudom. Mivel lettek ezek megfizetve? Egyszer könnyebb munkahelyük volt, vagy egyáltalán nem jártak ki dolgozni, vagy belső munkások voltak. A kenyeret, egy minimális cukrot és sokszor adtak reggelihez vagy egy kis szalonnadarabkát vagy egy kis vajat, ezt neveztük mi hideg élelelemnek, „hideg produktnak". Ebből minden hadifogoly, akár aktivista volt, akár nem, ugyanannyit kapott. De a meleg élelemből, tehát a levesből és a kása-féleségekből a zászlőaljparancsnoknak, meg a legmagasabb rendfokozatú helyettesnek háromszor mért a szakács. A brigádvezetőknek, meg az ilyen kisebb faliújság-szerkesztőknek kétszer. Világos, hogy ők sem ették meg, de akkor bizonyos fokú népszerűséget értek el, amikor egy-egy éhes hadifogolynak azt mondták: „A keddi pőtkajám a tiéd. És akkor az dörzsölte a kezét örömében. Gyakorlatilag én olaszokkal, románokkal, osztrákokkal voltam együtt. Hallottam, hogy voltak finnek és japánok. A magyar alapjában sosem tartozott a kedvenceik közé, mert ha ők egy magyar táborvezetést neveztek ki, és valami nagy cirkusz lett a parancsnokság meg a foglyok között, bestiális módon fogdába záratni embereket vagy megverni, a magyar azt nem vállalta. Még a legvéresebbszájú aktivisták is csak a legritkább esetben. Ezért jobb volt, ha román parancsnokság volt. A román megverte a saját fajtáját is. A németek is élenjártak ilyenekben. A világ végétől is kijjebb volt ez a tőzegtábor. Körülbelül hatszáz német és száz magyar maradt ott, amikor elmentek már az utolsó olaszok és románok. Abban a táborban bevett szokás volt, hogy megtakarítsák az őrszemélyzetet, a foglyokkal helyetcsítették őket. Azt hittük, hogy lesz húsz szerencsés magyar, akiknek nem kell kijárni a fagyos időszakban dolgozni, csak ilyen fegyveres őrszolgálatot lát el, de a németeket vonták be. Azt mondták, hogy a