Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Nemes József

volt valami nagy szerepünk. A tulajdonképpeni szerep az volt, és eredményes is, hogy naponként a bizottságból kerüli ki az élelmiszer átadásának ellenőrzésére egy-egy személy. Attól kezdve valamennyire megjavult a koszt. A főszakács szerint néha azért a tagok is elfogadtak egy-egy darab sülthúst, de én kategorikusan visszautasítottam, annál is inkább, mert mindig tudtam valami pluszt szerezni. Lelkiismereti kérdést csináltam abból, hogy én valakit megkárosítsak. Előadódlak ezenkívül bizonyos panaszok az őrség kikapásairól, melyről bennünket értesítettek. Ilyenkor felvettük a kapcsolatot az orosz lágerparancsnoksággal, és a legtöbbször sikerült az őrök kicserélését elérni. A másik szerepünk az volt, hogy megszervezzük, amennyire lehet, a kulturális életet. Akkortól kezdve sűrűbben rendeztünk nótaesteket. Még olyan is előfordult, hogy legendákat, mondákat mondtak el egyes személyek. Szavalatok is előfordultak, sőt táncoltunk is. Volt köztünk egy Koczka nevű fiú, aki olyan ügycsen felöltözött nőnek, hogy volt, aki megkérdezte, honnan került ide ez az orosz nő? A bizottságnak különösebb más szerepe nem volt. (...) 1947. november 6-án egy idősebb orosz főhadnagy, akit mi Tarisznyás főhadnagynak neveztünk, tulajdonképpen adminisztrációs tisztje volt a tábornak, bejárta az összes barakkot, kikutatta a bőröndöket, hátizsákokat. Kihúzta a falban, az ágyban lévő szögeket. Az ágyban lévő fenyőág, a lepedő alatt esetleg eldugott, kovácsok által készített késeket mind öszszeszedte. Tehát semmi vágó, szúró szerszámot nem hagyott a barakkokban. A barakkban kutatva megtalálta a dossziémban a hitlerfejes bélyegeket (amelyeket N.J. még Ausztriában vásárolt-F.M.) és rögtön nagy felhajtást rendezett. November 7-én a Nemes el akarta látni a foglyokat egy ilyen kokárdával és tüntetést akart rendezni - gondolta. Még nem voltam a lágerban, amikor a fiúk kiabálták, hogy kokárdát talált nálam a Tarisznyás. Háromezer kokárdát! Az őrszobánál leállítottak. Pár perc múlva kijött a lágerparancsnok, a politikai tiszt, a Tarisznyás és elővettek. Mit keres nálam az a néhány ezer kokárda. Próbáltam megmagyarázni, hogy ezek bélyegek, bélyeggyűjtő vagyok. Rögtön mutattam nekik bélyegen Sztálint, Mihály királyt, egy-két osztrák bélyeget. Ott is gyűjtöttem, ez volt az igazság. Áh! Nem tudjuk mi ez! Ez Hitler, ez kokárda. Levetkeztettek, és bedugtak a fogdába. November 7-8-án ott ültem fél kenyérrel és vízzel. November 9-én megérkezett Kijevből egy Gilberstein nevű zsidó őrnagy, aki személyesen már ismert, mert számtalanszor tolmácsoltam neki, amikor előadást tartott és informálta a láger vezetőségét és a szakaszparancsnokokat. Nemes elvtárs! Maga filatelista? Igen! Nagyon jó! Ő is az, mondta. A többiek ámultak, hogy közös nyelvet találtunk. Kezdte magyarázni, hogy ez bélyeg. Mutattam, hogy néhány sorozat 1945. május 9-én van lebélyegezve, a béke első napján. Ez kultúra! Lehet, mondta az