Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Bachman Mátyás

Hogyha egy háznál halott volt, akkor, aki arra járt, azt megvendégelték. Hát a magyar hadifoglyoknak ennél több nem kellett. Tiszt ide, tiszt oda, mindenkinek volt valami szatyra, és azt telerakták. A Hóman-Szekfű-féle történelem szerint délről jött a magyarságnak egy része. Levéd iából. Ott van egy folyó, úgy hívják hogy „reka madzsare". Most is. És beszélnek is ottan. Az egyik nyáron nagy szárazság volt. Bikát áldoztak a folyóparton. Ha az ember foglalkozik a magyar történelemmel, a vándorlással, a csodaszarvassal, Levédiával, lehetséges, hogy igaz lehet. Ott sem maradtunk ám helyben. Jött a következő állomás, Zugdidi, majd visszakerültünk a Szuhumi melletti Acsadirba, onnan indultunk haza. Nagyon érdekesek voltak a hírek, ahogy itthon alakultak a dolgok, aszerint alakult ott is. Többször mondták azt, hogy „Szkóró damoj", hogy hamar hazamentek. Egy időben dicsérték Nagy Ferencet, hogy az milyen stramm ember, „harosi csolovek". Aztán meg azt mondták, hogy nem „harosi csolovek". Attól függően, hogy idehaza hogy alakultak a dolgok, úgy alakult a mi sorsunk is. A „szkóró damoj" az ment. Ha az ember megkérdezte tőlük, hogy mégis, mi az, akkor mondták, hogy „agyin, dva, tri, pjaty let", gyeszety let, tíz év is lehet. Körülbelül ez volt náluk a „szkóró". Egyébként ugyanígy vannak a távolsággal is. Ha megkérdeztük, hogy hol van ez vagy az, akkor hatvan kilométer az „itt" van. Körülbelül így ment. Nagyon sokan előttem is hazamentek. Mert aki disztrófiás lett, tehát egészségileg leromlott, az hazament. Főleg a németek! Vegyes tábor volt. Nagyon sokan előbb mentek haza, mint mi. Volt például olyan - ha az ember ezeket meséli, hihetetlennek tűnik -, szappant ettek, hogy a felülvizsgálatnál ne legyenek munkára alkalmasak. A disztrófia volt az, amitől az emberekről letettek. A táborok? Tiszti elhelyezés volt, ugyanúgy tetvek, patkányok, mint a legénységnél. Nagyon jól megfértek ezek az élőlények mellettünk. Hát aztán elérkezett az idő, amikor hazajöttünk. Én pont a születésnapomon, 1948. november 5-én értem haza. Közben persze ment az igazolás. Kolomeanál mégegyszer átvizsgáltak bennünket és... Érdekes, hogy én soha nem tagadtam azt, hogy mikor születtem: 1919. november 5. Es nekem be volt írva 1920. november 5. Stichpróbaszerűen mindig kérdezték, amikor igazoltattak, az adatokat. Tőlem mit kérdeztek? Pont azt, hogy mikor születtem. Ártatlanul mondtam, hogy 1919. Félreállítottak. Jó csomóan voltunk félreállítva. Nem stimmeltek az adatok. Megint volt a nagy izgalom. Istenem, ennyi idő után most, amikor itt vagyunk! Mert olyan hírek voltak, hogy akinél nem stimmelnek az adatok, azokat visszaviszik. Volt egy nagyon határozott kísérő tisztünk, aki bebizonyítot-