Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)

Az átélés - - Papp József

Jött a hír, hogy megyünk haza. Nem hittük, már semmit sem hittünk! De tényleg, vagonokba megint. Hát kiszabunk Eselheidcbcn. Ez már Németországban volt, egy elosztó tábor. Mi ezt akkor még nem tudtuk. Innen már valóban a hazaindulások történtek. Eselheideben, amikor megyünk be, látjuk messziről a krematóriumokat. Úristen, visznek bennünket elégetni! A zsidókat elégették, azt hittük, most jön a megtorlás. De nem az volt. Ott már sok magyar katona volt. Azok néztek ránk: honnan jöttek ezek az emberek? Tiszta feketék voltunk. Lesoványodott, lezüllesztett emberek. Majd megtudjuk milyen rossz lesz itt! Hát dehogy volt rossz. Barakkban alhattunk. Igaz, hogy nem volt alattunk pokróc, meg miegymás, de nem fáztunk föl. Nem áztunk be. Ők nem tudták elképzelni, hogy mit jelent a barakk ilyenkor. Megjött a hazaindulási parancs. Ki is hirdették. Nos, most mit csináljunk? Aki akar, elmehet orvosi vizsgálatra. Gondoltam, hogy én elmegyek nyugodtan. Semmi bajom, csak sovány vagyok. Erre azt mondja az orvos, dr. Váradi Béla, pécsi fiú, akkor még orvostanhallgató: Gyere holnap, te nagyon sovány vagy, veszünk vért. Jól van, úgyis három nap múlva indulunk. Azt mondja, magas a vérsejtsüllyedesed. Mi az? Életemben nem voltam orvosnál! Magas bizony, elmegyünk röntgenre! Még akkor sem voltam ideges. Ott viszont, mivel olaszul jól beszéltem, és a latin nagyon hasonlít hozzá, a következőket hallottam, amikor mondta az orvos: Még saját felelősségére sem mehet haza! Egy világ omlott össze bennem. Hazaindulnék, hazulról semmit nem tudok, és most nem tudom mi lesz velem. Tüdő és mellhártya összenövés gyanúja, erős tüdőgyulladáson estem keresztül. Nem tudtam, hogy mikor. Valami góc, kavernaszerúség látszott is a tüdőmön. Semmiféle gyógyszert nem kellett kapni, nem szurkáltak. Elvittek szépen Gütersloh városába, a hadikórházba. Nem győzök az Istennek hálát adni, hogy odakerültem, mert ott mentették meg az életemet. Hét olyan orvos volt az angol zónában, akik tüdőműtétet tudtak végezni. Ott volt az egyik ilyen. Jellemzés képpen: volt velem egy Varjú Sándor nevű soproni kollega, vasutas volt, őt is megoperálták. Egy évre rá hogy hazakerült, újra vezette az NB Il-es meccseket. Futballbíró volt. A legjobbakat tudom mondani a hadikórházról. A koszt kétségtelenül kevés volt, dc már jobb mint a fogolytáborban. Németországban a legnagyobb élelem akkor a feketekávé volt. Zaccosan. Azt lehetett ott kapni, mást nem, csak jegyre. Egy hatalmas hadikórház volt, ahol körös-körül jázmin virágok voltak. Teljesen német személyzet volt. Német nővérek, orvosok. Nagyon szerették a magyarokat, mert sokkal udvariasabbak voltak, mint a németek. Annyit nem engedtek meg, hogy egy kórházi ágyat tíz centivel odább tegyen az ember. Már ránkkiáltottak. A lehető legjobbat tudom elmondani. Az Isten ott áldja meg őket, ahol vannak! Az orvos azt mond-