Füzes Miklós: Embervásár Európában. Hadifogoly magyarok a második világháborúban (Pécs, 1994)
Az átélés - - A 3164209239 számú hadifogoly
tunk, teherautókra raktak bennünket. Érdekes azonban, hogy nem keletnek, hanem nyugatnak mentünk. Tehát nem haza visznek bennünket, hanem valahová máshová. Hamarosan ki is derült, hogy a Mailly le Camp elnevezésű, Párizstól nem túl messze lévő, később kiderült, gyűjtőtáborba szállítottak, ahol már sok magyar volt, és még több lett. Tulajdonképpen ez egy magyar gyűjtőtábor volt, ahonnan aztán a hazaszállításokat is megkezdték. Itt találkoztam egy olyan fehér porral, amit eleinte szépen kinevettünk. Egy ingünk, egy alsónadrágunk volt. Tartalék fehérneműnk nem. Hiszen mindenünket elvették a fogságbaeséskor. Ezzel a fehér porral akarják megszüntetni? De megszüntették! Beszórtak vele bennünket és a tetvcink elpusztultak. El kell mondanom, mert a nyugati hadifoglyokat úgy tartják nyilván, hogy de jó nekik, csokoládét ettek, remekül éltek, jól meghíztak, és úgy jöttek haza. Biztos volt ilyen is, én sajnos nem ilyen helyre keveredtem. Mailly le Campban úgy tűnt, hogy ez feljavító tábor is akar lenni, mert itt már sátrunk is volt, sőt egy kis szalma is került alánk. Valamelyest javult az ellátásunk. Már annyiban, hogy volt reggeli, ebéd és vacsora is. A „valamit visz a víz" levessel itt ismerkedtünk meg. Mindig azt vártuk, azért szurkoltunk, hogy ne levest, hanem karton dobozt kapjunk, amivel az amerikai katonákat is ellátták. Abban volt keksz, egy kis húskonzerv és főleg cigaretta. Az az átkos cigaretta, ami rettenetesen hiányzott. Annyira hiányzott, ha egy kissé több kekszhez jutott az ember - kenyeret nem kaptunk, a keksz volt a „kenyér", - arról is lemondott, hogy cigarettára cserélje. De bizonyos mértékig javult már a helyzetünk. Egyszer csak kezdték összegyűjteni, hogy ki hová akar menni. Kanadát, Ausztráliát, a francia idegenlégiót, és aki családostól volt, mert hiszen sok idősebb tiszt családostól távozott nyugatra, annak Németországot kínálták fel. Amikor azt kérdeztük, hogy Magyarországra menni nem lehet, azt mondták, hogy nem tanácsos, mert az oroszok elvisznek bennünket Szibériába. Ezernégyen voltunk, akik mindezek ellenére határozottan azt kértük, hogy Magyarországra szállítsanak bennünket. Összeállították a szerelvényt. Arra is emlékszem, hogy a rangidős, a Pogány vezérkari ezredes volt, a kormányzó katonai irodájának helyettes főnöke, a Szálasi-perben tanúként kihallgatták. Végül október 15-én összeállt a menet, megkaptuk az elbocsátó papírt, nyolc napra való élelmet, és dél felé elindult a vonatunk, és jöttünk hazafelé. Kellemetlen meglepetés volt, hogy amikor már hazafelé szállítottak bennünket, Metz.nél rálőttek a hadifoglyokat szállító vonatra. Hogy kik, nem tudom. Aztán Strasbourg, Donaueschingen, Bregens, München, Salzburg, Bruckon keresztül szállított a vonat bennünket. Mondanom sem kell, hogy a napok nagyon múllak, az élelem nagyon fogyott. Nem nyolc nap alatt értünk haza, hanem ez alatt az idő alatt még a
