Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Farkas Pál

A szőlőt hasonlóképpen. Úgy ahogy mondtam, abban az időben együtt jártak dolgozni. Megtanultak permetezni, metszeni stb. Aki földműveléssel dolgozik és egy kicsit odafigyel és van egy kis esze hozzá, az megtanulhatta. Ezek nem olyan nagy dolgok. Ha valaki kezdett permetezni, meglátták hogy megy permetezni, akkor megyek én is! Mindenki nem értett hozzá, de aki értett hozzá, az tudta, hogy mikor mit kell csinálni. Tud mondani olyanokat, akik ebben meghatározók voltak? Voltak itt jobb gazdák - németek - akik egy ideig bentmaradtak a saját gazdaságukban és ezek után orientálódott az ember. De nem is nagyon kellett, mert együtt laktunk. Három esztendeig körülbelül együt laktunk. Nem zárkóztak el a segítség elől? Nem, nem lehetett elzárkózni. Együtt kellett templomba menni, együtt mentünk mindenhova. Biztos nem örültek, végre hogy itt vannak (a székelyek), ez érthető, de nem volt mit tenni. Nekik meg kellett szokni minket, nekünk meg kellett szokni őket. Itt is akadt, aki nem mutatta meg a földet, de én csak a mi eseményeinkről, családi eseményeinkről beszélek. Hát itt is voltak akik nem jó szemmel néztek bennünket, de aránylag nem volt olyan kirívó. Meg kellett érteni. Ők nem tehettek róla, hogy idehoztak bennünket, de mi sem. Hogyan látták az isaszegi telepeseket? Az isaszegiek már zömmel itt voltak, amikor mi idekerültünk. Már volt itt egy pár család befészkelődve. Azok voltak a „nacsalnikok". Ők voltak a párttagok, ők voltak a bizottságokba, vezetőposztokon, majdnem mindenhol. Átvették a hatalmat. Hatalom voltak addig, ameddig volt mit enni, volt mit inni, aztán amikor kellett dolgozni, szép csendesen elmentek. Nem maradt belőlük egy sem. Hány évig voltak itt? Az utolsó, ha jól emlékszem, körülbelül 1968-ban ment el. Ádám Imre bácsi, egy kis alacsony emberke volt. Mindenben benne volt az öreg Ádám bácsi. Mindenféle bizottságban, pártban. A székelyeknél a rendszer szempontjából az volt a legnagyobb gond, hogy nagyon vallásossak voltak. Jómagam is. A sajtüzemben a legutóbbi időkben főművezető voltam. Úgy mentem nyugdíjba. Jött a párttitkár, hogy tessék belépni. Vezető ember nem lehet, csak párttag. Mondtam, ha megengedik, hogy járjak templomba, akkor én belépek. Azt mondta, szó sem lehet róla. „Hogy gondolok én ilyet!" Mondtam neki: „Ne ha-