Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Domokos Ferenc

tanul azt hiszem tőlük. Mert az iskolai végzettségük is mindig sokkal magasabb volt mint a miénk. S az sokat tett, pláne „negyvenötben". Magyarországon, Kétyen nem hallottam, hogy egy sváb családban analfabéta lenne! Hogy kimaradt az ötödikből, vagy a negyedikből, az volt. Hogy cselédsorba került! De hogy egyáltalán nem tudott! Hát itt van az anyósom, nálam él. Egyáltalán (nem tud írni), neki olyan, mintha a másvilág volna. Most a tv-t nézegeti, de írni-olvasni semmit nem tud. Ha valaki elolvasta, megtanították imádkozni. Olvasni semmi mást. Voltak olyan dolgok, hogy valaki ezt csinálta, van aki azt. Valaki szította is. Ilyen vezető ember mindig beleavatkozik és fölpiszkálja ezt a szerencsétlen dolgozó népet. ... Valaki fölpiszkálja, falun pláne könnyebben érvényesültek. Ez ez volt, az az volt és akkor megvolt a probléma. Most szidjuk a Rákosi érát ugye, hát azt ne is mondjuk, mert akkor nagyon hamar lebukott az ember. Megmondom őszintén, akkor nagyon sok székely cl volt zárva. Öt, hat, tíz kiló zsírért, tojásért, baromfiért. Nem tudta leadni. Ha közadók módjára nem tudták behajtani, akkor vitték Dunaújvárosba. Aki jobban termelt, korszerbűben, annak maradt is egy kicsi. Aki nem, attól elvitték az utolsó szemig. És azt nem kell mondani, beszolgáltatást könyvem lett, hogy mit kell leadni. Most küldtem be a levéltárnak. Nagyon sok anyagot beküldtem.