Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

I. AZ 1945 UTÁNI NÉPESSÉGMOZGÁS DÉLKELET-DUNÁNTÚLON - Az előzmények

hajtott telepítés módja a hiányosságok ellenére sokkal körültekintőb­ben és szervezetebben történt, mint ahogy azt az országhatárokon belüli telepítési formáknál tapasztalni lehetett. Telepítési eredmények A telepítések üteme érzékeltetésére az 1945 és 1946 évek, valamint a szlovákiai magyarok betelepítésének adatait közöljük. Ez azonban a népgondozó hivatalok és a földhivatalok egymásközt is eltérő adatszol­gáltatási rendszere miatt nem lehet egységes. Az eredményeket nem az év utolsó napjához kötötten, hanem egymástól eltérő zárónappal mutat­ták ki, igy kénytelenek vagyunk mi is ezekhez igazodni. 1945 év végén a telepes családok száma Baranyában 5 148 fő, 83 amit az 1947-es adatokból számított 3,8 fő/család állaga alapján 19 562 lélek­számnak tekinthetünk. Mint ahogy már említettük, nem rendelkezünk olyan adatokkal, amikből levezethető lenne, hogy ebből mennyi a hely­ből, a megyéből, az ország más területéről, illetőleg az országhatáron kí­vülről érkezett menekült telepes. Azt azonban kijelenthetjük, hogy Ba­ranya megyében a helybeli-, és a megyén belüli telepítés volt a jellemző. Kívülről a menekültek, köztük a székelyek és a csángók érkeztek. Tolna megyében fordított volt a helyzet, ott az un. székely telepítés volt a meg­határozó. A Népgondozó Hivatal Délnyugat-magyarországi Kirendeltsége az 1945. évben végzett munkáját egymástól eltérő időpontokban összege­zően is, analitikusan is értékelte. Az összegező megfogalmazás szerint Tolna megyében 5 800, Somogy megyében 500, összesen 6 300 családot telepítettek le 25 000 lélekszámmal. Közülük Bukovinából, illetőleg a Bácskából települt mint egy 1 000 magyar családot telepitettek le, akik saját hibájukon kívül, a fegyverszüneti egyezménnyel átengedett terüle­tekről menekültek, vagy kiutasították őket. Ezeket az adatokat, amelye­ket a hivatal több helyen is használt es publikált, erősen megkérdőjelezi az 1946. február 16-án kelt analitikus adat, amely szerint 5 136 család (4700 és 436) betelepítésére került sor. 0 40

Next

/
Thumbnails
Contents