Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

számokat átnézni, javítgatja. Csináltam a dolgomat, ők meg körbeültek és mondták a magukét én meg felelgettem vissza. így feleselgettünk sokszor egész nap. A végén aztán mégis odáig jutottunk, hiába volt minden, aláírásra került a dolog, így kerültünk a termelőszövetkezetbe. De egy egészen különálló csoportot alakítottunk ki, mert ők jöttek még azzal, hogy nem kell abba a termelőszövetkezetbe lépni, ha nem akarunk. Ismerték ők gondolom a dolgot, a politikai oldalát a dolognak. Lehet, hogy nem is állt ez fönt. Nekünk ember és ember között különbség nem volt, hanem inkább munkásember és munkásember között. Mi úgy gondoltuk, hogy olyan emberekkel akarunk együtt dolgozni, akik mindannyian azon vannak, hogy most dolgozni kell és termelni. Ezért ők (a szervezők) ezt mindjárt így ajánlották. „Rákóczi" néven meg is alakult az új termelőszövetkezet. Akkor már a „Kossuth" termelőszövetkezet néven működött a volt „Haladás" és „Árpád" tsz. Egyesülés után vették fel az új nevet. Közülünk is voltak azért, akik már oda léptek be, nem jöttek ide hozzánk a „Rákóczi" termelőszövetkezetbe. Több falumbeli (negyedi) már oda a „Kossuth" termelőszövetkezetbe lépett be. Nehéz volt a gazdálkodás. Megint csak azzal folytatjuk, amit régebben az őseink is folytattak, a zöldséggel. Sőt még dinnyét, paprikát, kertészetet is vállaltunk és az akkor elnök, Atkári Vilmos bácsi, egy nagyon jól gazdálkodó és hozzáértő ember és a többiek is szerették ezt és szívvel-lélekkel csinálták. Egypár őslakos is lépett ide be a termelőszövetkezetünkbe, úgy hogy vegyes volt, nem csak Felvidékről betelepített gazdálkodók, hanem őslakosok is léptek be, úgy tudom. Egy két családról lehetett szó, nem sok volt, egyébként is a legtöbbnek elvették a vagyonát, tehát nem sok volt olyan, aki gazdálkodott. Az eredmény nem maradt el, dacára annak, hogy nehéz körülmények között dolgoztunk. Mindjárt megmutatkozott az eredmény és eléggé jó „osztalékot", munkaegység értéket értünk el. Úgy hogy az emberek valamit mégis kaptak. Egy, vagy két évi gazdálkodás után azonban nem tűrhették el itten, hogy ilyen feszültséget okozzon a a két termelőszövetkezet között. Azok,akik kevesebbet kerestek, avval rágalmazták meg az itteni vezetőket, a kisebb termelőszövetkezetnél, hogy felosztanak mindent, nem hagynak takarmányt, nem fejlesztenek, stb. Mi kellett ahhoz a háromszáz holdhoz, ami a mi termelőszövetkezetünk összes vagyona volt. Tartalékföld is volt még hozzá. Az első évben mindjárt vettünk egy zetort pótkocsival, meg ilyen dolgokat. Nem volt szükség rá, hogy mi mindjárt istálót építsünk,mert a ta-