Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

gyott. Még akkor nekünk a nézetünk is más volt a németekkel kapcsolatban. Annak dacára, hogy a háború alatt már sokminden rosszat, borsot törtek az orrunk alá, mégis azt mondtuk, olyan szerencsétleneknek találjuk őket, akiket az otthonukból kizavarnak, mint mi amilyen szerencsétlenek vagyunk. Később aztán már más volt a dolog, mert azok a németek, akik ebből az országból Németországot akartak varázsolni mert ilyenis volt, most már tudjuk - azokkal azután már természetes, hogy nem szimpatizáltunk. De minden becsületes emberrel ma is, akkor is jóbarátságot kötöttünk és úgy érzem, hogy ez a barátság talán őszinte. Részükről is, mint ahogy részünkről van. De nem akartunk ide Bolyba jönni, azért mert ilyen nagy község. Eszünkbe sem volt. Nyaradon kaptunk egy házszámot, hogy az lesz a mienk. De apám azt mondta, addig amíg onnan a lakót ki nem telepítik, vagy ki nem rakják, addig mi nem költözünk be. Mert két sor épület volt egymással szemben az udvarban. Az egyik oldalon egy tanító család lakott. Azt mondta apám, soha életében senkivel nem lakott egy házban, most sem akar. Adjanak olyat, amilyet adnak, de egy lakás legyen, ahová ő egyedül fog beköltözni. Ment a huzavona. Nem tudták kirakni. Azt mondtuk, hogy nem megyünk oda. így történt, hogy ezek az itt lévő barátok, ismerősök, rokonok odajöttek elibénk Mohácsra, sőt mi már Pécsről egy taxival kijöttünk Bolyba, a szerelvény meg elment körbe, feleségemmel meg anyámmal Mohácsra. Busszal mentünk el Mohácsra és ott aludtunk a vasútállomáson, de ezek az emberek már megtudták, hogy itt vagyunk és odajöttek. „Nem mentek Nyaradra, ide kell jönni nektek is Bolyba!" Hát hely nincs, hová menjünk? Majd leraknak nálunk, meg nálunk, meg nálunk, három-négy felé. Úgy is lett. Megkezdődött a kipakolás. A gépkocsik hozták a holmit. Egyrészét az unokatestvéremnél rakták le, a bútornak egy részét, meg a szénát. Ilyesmit, az állatokat itt mindjárt lejjebb az istálóba. A hugoméknál leraktuk az árpát, meg a kukoricát zsákokba. Szóval így szerteszét voltunk rakva. Csak ott tartottuk addig az állatokat, amíg le nem rendeződött a dolog. Na most annak idején a volt sógorom bekapcsolódott már az itteni életbe, a telepítőknél is eljárt, hogy mégis hát kapjunk egy házat. Megkaptuk a Regős Ádám féle házat, itt mindjárt közel van hozzánk. De olyan kicsi istáló volt ott, hogy csak három darabra volt hely. Nem tudtuk hová tenni a állatokat. Mi se hoztunk olyan sokat, de mégis volt két lovunk, három tehén, borjú. Hát nem tudjuk berakni! Ebben a házban már itt lakott Mészáros Kálmán, mostmár elhunyt, a felesége még él,