Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)

II. INTERJÚK - Petrovics Lajos

Egy kis kitérővel azt kell hogy mondjam, hogy amikor már a telepítés folyt és elhozták már a magyarságnak egy részét, mi még otthon maradtunk egy évig. Abban az időben nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egy ilyen emberrel, mint amilyen ez volt, megmérkzőhessünk, és egymásnak bizonyítsuk az igazságunkat. Egy alkalommal bent voltunk egy vendéglőben és ezek is ott voltak, az igazgató és társai. Kijött onnét a gyűlésről az ivóba. Apámmal ott beszélgettünk, bekapcsolódott ő is és mondta a magáét, hogy mi mindent csináltak a magyarok a szlovákokkal. Hogyan bántak el velük, stb. stb. Mi meg akik ismertük a dolgokat - ott éltünk, meg az elődeink is ott éltek - meg tudjuk, hogyha jött a seprüs tót, mert így mondtuk, ez nem szégyen! Szlovák, vagy tót az egyet jelent. Hozta oda az áruját az almás. Almát árult, vadkörtét, vadalmát, mert az erdőbe szedték és a magyar falvakban eladták búzáért meg pénzért. Akkor jött a „meszes tót", a fazekas. Ezek mind onnan föntről jöttek. Nyitrán fölülről, meg Zólyom, meg más részekről. Jöttek oda az áruikkal és kiabálták: „Meszet vegyenek", meg hasonlókat. Mi ezeknek szállást adtunk, az istálóban volt hely! Elláttuk őket mindennel. Az emberek között nem volt probléma sohasem. Ismertük egymást. Hogy a történelem folyamán mik történtek, ezt már bizonyítani ők sem tudják százszázalékban, meg mi sem tudjuk. Azt az egyet azonban engedtessék meg hogy elmondjam, ha olyan rettenetesen elnyomták volna ezeket az embereket, akkor hogyan őrizték meg a nyelvüket, én csak azt kérdezem. És a nemzetiségüket, mert az is megvan. Igyekeztünk ezt ennek az embernek bebizonyítani, amennyire tudtuk és amennyire akkor lehetett, mert talán másnak el sem nézte volna, csak nekünk. „Nézze, ha mindez igaz lenne, amit maga mond, akkor maga már nem lenne itt és maga nem beszélne arról, hogy minket elvisznek Magyarországra a Dunántúlra. Mert maguk akkor nem léteznének! Ez mind mese, amit maga mond. Szóval így vitatkoztunk. Közben megtörtént ez az összeírás és ennek alapján a deportálás. Egy januári napon befutottak a gépkocsik a faluba, katonai gépkocsik. Két-három busz hozta a katonaságot, meg a csendőrséget. Körülzárták a falut. Jött az orvos. Kijelölték az elöljáróság tagjai közül, hogy ki megy a orvossal. Azokhoz a családokhoz mentek, akiket közben kiírtak, hogy el lesznek deportálva. Megnézték, hogy nincs-e sérve, nem tüdőbajos-e, szóval nincs-e komoly baja. Hogyha munkaképes, akkor mese nem volt, akkor menni kellett. Olyan kopácsolás volt a faluban, mintha minden egyes kalapácsütés