Füzes Miklós: Forgószél. Be- és kitelepítések Délkelet-Dunántúlon 1944-1948 között. Tanulmány és interjúkötet (Pécs, 1990)
II. INTERJÚK - Csongrádi Jánosné
Én meg is értem őket. Mintha úgy vettük volna el. Pedig minket is úgy raktak be. Szabályosan úgy raktak be. Voltak problémáik? Nem, úgy nem veszekedtek soha. Nem voltak olyanok, amik csúnyák lettek volna. Mert hát én olyan csendes asszonyka voltam mindenütt és minden felé szerettek, még máig is. Dacára, hogy alföldiek vagyunk, becsültek. Megkülönböztetik a faluba, hogy ki az alföldi? Persze, de csak maguk között! Nekünk nem szólnak. Még most is? Persze! Persze! Német ajkúak is vannak itt ugye és teljesen külön beszélgetnek. Mi ezt nem értjük, ugye. Lehet az is hogy minket szidnak, vagy mit tudom én, hogy mit (mondanak) mert nem értjük meg a német szavakat. Azt beszélnek, amit akarnak. Soha, senki nem tanult meg németül? Nem! Nem tanultunk meg. Valaki egy-egy szót megért, de én egyáltalán nem. Nem is foglalkoztam avval, hogy megtanuljak. Milyen sérelem érte? Talán semmi sem, mert olyan őszinte asszony voltam, hogy mindenki szeretett. Amikor boltos voltam, úgy jöttek hozzám, már álltak az ajtóban, hogy kinyissak. Olyan sok árut adtam el. Mindent eltudtam adni a tsz-nek. Milyen sérelem érte a dorozsmaiakat átlalában? Őszintén megmondom, nem jó sziwel fogadtak és még most sem. Mert a németség azért mindig elkülönül. Mi nem értjük, hogy mit beszélnek. Szerencsés, aki valamit megtanult németül. De hát az az ő anyanyelvük! Igen, igen, de hát minket sért, hogy talán mirólunk beszélnek. De ők megtanultak magyarul! Igen! Őnekik az szerencséjük, hogy megtanultak, de nekünk nem szerencsénk, hogy nem tudunk németül. Mert hát nem értjük, hogy mit mondanak. Nem gondolja, hogyha azok megtanultak magyarul, akkor maguknak is meg kellett volna esetleg tanulni németül? Jó lett volna, de nem tudtunk tanulni! Ugye mert amikor velünk beszéltek, akkor mindig magyarul mondtak mindent. Csak amikor külön voltak, akkor németül. Gyerekeinek az iskolában volt valami problémájuk?
