Füzes Miklós: Batthyány Kázmér - Magyar história. Életrajzok (Budapest, 1990)
A REFORMPOLITIKUS
gyobb száma a nemzeti erőnek egyik factora: de a másik szükséges factor, mellyet elfelejteni nem kell, a hazafiakban lakó jó akarat, honszeretet és függetlenség. — Azért én csak olly feltétellel akarom a hazafiúság szép nevét osztogatni, hogy azon emberek, kik e névre vágyakoznak, ne csak névvel, hanem érzéssel és tettel is hazafiak legyenek, a hazai nyelvet értsék, s az iránt érdekkel viseltessenek." Ez volt az a mérce, melyet alkalmazott, és amellyel saját tevékenységét is elbírálta. Ebből az elvéből kiindulva bírálta azt a gyakorlatot, amely a főrendű honosítottaknak az országgyűlésre személyes meghívást biztosított. Ugyanakkor számos régi magyar nemesi családra, a mágnásokat kivéve, ez nem vonatkozott. Helytelennek tartotta azt is, hogy a díjfizetési kötelezettség, a „taksa" alól is felmentik őket. A honosításokat csak a taksa megfizetése ellenében, az országgyűlésen való automatikus részvétel nélkül fogadta el. A honosítási törvény kijátszására is felhívta az országgyűlés figyelmét. A külföldiek közül sokan nemességet úgy szereznek, hogy bejönnek az országba, serényen kereskednek, majd meggazdagodva birtokot vásárolnak, és mint birtokosok, szinte automatikusan kerülnek a nemesség soraiba. A megyerendszerrel kapcsolatban részletesebben nyilatkozott a „barsi sérelem" tárgyalása során. Nem a konkrét sérelemhez, a királyi biztosi intézmény elleni fellépéshez csatlakozott, nem a kierőszakolt tisztújítás körülményeit vitatta, hanem a megyerendszer alkotmányvédő szerepét fejtegette: „.. .a Vármegyék municipalitásában látok csupán annyi nemzeti erőt, mellynek szikláján az alkotmányt gyilkoló systéma megtörik. Annál méltóbbak aggodalmaim, midőn a fegyvert ezen nemzeti szent kincs, ezen ősi palladium, a Vármegyék hatósága ellen látom irányozva; mert napi renden vannak nálunk a megsemmisítő kormányrendeletek, a gyűlések törvényes végzéseinek felfüggesztései, azoknak megbüntetése, kik az elnöki hatalom túlságos kiterjesztése ellen felszólalni bátorkodnak, s azoknak pártolá-