Füzes Miklós: Batthyány Kázmér - Magyar história. Életrajzok (Budapest, 1990)

A SZABADSÁGHARC HELYI VEZETŐI KÖZÖTT DÉL-MAGYARORSZÁGON

várba vonuljanak be. Batthyány a Délvidék teljhatalmú biztosa lett, s az Eszék felmentésére szükséges erő megszervezésével is megbízták. Alig ért azonban Szegedre, amikor hírét vette, hogy tíz nappal elutazása után a várat az ellenségnek minden feltétel nélkül átadták. Batthyányi a hír nagyon elszomorította, s ezt csak fokozta az a tény, hogy az előzetes tárgyalásokat az általa is megbízhatónak tartott Rácz őrnagy, Schmidegg százados és Földváry ezredes folytatta. Előbbiek a tárgyalásokat követően nem is tértek vissza a várba. A kapitulációs iratot február 13-án írta alá Eder vezérőrnagy, Földváry ezredes, valamint az egyes egységek parancsnokai, vagy megbízottai. A védők kivonulása 14-én 9 órakor történt, majd katonai tiszteletadás mellett személyes szabadságukat megtartva, fegyvereiket letették. Kossuth reagálása is fájdalmas volt : „Eszék átadása borzasztó ! 5000 ember őrség, 300 ágyú, 2400 mázsa puskapor, 3 hónapi élelem, 190 000 ft pénz és feladja magát egy lövés nélkül — annyi ezer emberrel és fegyverrel kevesebbünk van! irtózatos! ... Adja Isten hogy ez ne legyen kezdete az istentelen defectio mételyének. Csak Méltóságod el ne jött volna Eszékről; ez nem történhetett volna. Mostmár majd az eszéki ágyúkkal Péterváradot fogják ostromolni..." Kossuth sorai nem szemrehányóak. Mintha Eszék jelentőségét most értette volna meg igazán. Batthyány személyes jelenléte minden bizonnyal nem lett volna elegendő. A felmentő erő sem létezett, annak megszervezése is Batthyányra hárult.