Füzes Miklós: Az alsó- és középfokú nemzetiségi oktatás története Délkelet-Dunántúlon 1945-1985 (Pécs, 1990)
II. A nemzetiségi oktatás szervezési gyakorlata - 2. Az alkotmány megjelenéséig tartó szakasz 1945-1949 - 2/a. A nemzetiségi oktatás újrakezdése, helyi és központi szervezése az 1945/46-os tanévben
A beíratásokat értékelő jelentésében 22 megállapította a főigazgató, hogy utasításának megfelelően mindazokban a községekben elrendelték a beíratást, ahová korábban az anyanyelvi oktatás ellátására állami tanítót küldtek ki. Az eljárás óvatosságát jellemzi, hogy a beíratást azokon a helyeken is elrendelték, ahol feltételezhető volt, hogy az osztálybeosztási adatokban a nemzetiségi lakosság javára gyarapodás történhetett, illetőleg ahol a beíratás elmaradása a nemzetiségi lakosság érdekképviseleti szerveinek rosszallását válthatná ki. Somlogy megyében a legalább 15 egyazon nemzetiséghez tartozó tanulóra tekintettel Felsőszentmártonban, Potonyban, Szentborbáson és Tótújfaluban rendeltek el beíratást, ezen kívül Lakócsán is, bár ott az osztálybeíratási adatok alapján csak 11 tanulót érinthetett. A beíratási eredmények alapján Baranyában egyetlen nemzetiségi tanítási nyelvű tagozat sem volt felállítható, mert a rendeletben előírt tizenöt tanulólétszámot egyetlen népiskolában sem érték el. Lippón a gör. kel. szerb tannyelvű népiskola továbbra is működött. Magyar tanítási nyelvű népiskolákban a nemzetiségi nyelv rendes tantárgyként történő oktatása csak hét községben volt azonnal elrendelhető: Áta r. kat.; Magyarsarlós r. kat.; Nagykozár állami; Németi r. kat.; Pécsudvard r. kat.; Pogány r. kat.; Személy r. kat. Somogy megyében korábban és most sem érkezett a tanügyi hatóságokhoz a nemzetiségi oktatás valamelyik formájának bevezetésére igény, ezért a tanfelügyelő nemleges javaslatát a főigazgató támogatta. A beíratáskor készített jegyzőkönyvek a szülők állásfoglalását ugyan hitelesítik, ennek ellenére a teljes elutasítás nem megnyugtató. A kételyt a beíratást végző bizottságok személyi összetétele is táplálja. A bizottságok tagjainak neveiből teljes bizonyosságú következtetést nem vonhatunk le, annyit azonban megállapíthatunk, hogy a döntések kialakításában sok volt a nem délszláv nemzetiségekhez tartozó elem. Feltevésünket a két évvel később történtek bizonyossággá változtatják. Lakócsa, Potony, Szentborbás és Tótújfalu községek ugyanis 1948 januárjában kollektív kérvényben kérték a belügyminisztert, hogy törölje őket a nemzetiségi községek sorából. Közvetlen előzménye a kérelemnek az, hogy a Magyarországi Délszlávok Antifasiszta Szövetsége megbízottjai az anyakönyvekből adatgyűjtést végeztek, amire a lakócsai igazgató tanító, attól tartva, hogy az összeírás után kitelepítés következik, meggyőzte az elöljáróságokat a kérelemhez aláírások gyűjtésére. A kérelem a nemzetiségi oktatásra is hatással volt, ezért az üggyel a vallás- és közoktatásügyi miniszter is foglalkozott, aki a jogszabályoknak megfelelően a népesedési adatokat tekintette mérvadónak és nem a benyújtott kérelmeket. Nem véletlen tehát, hogy a nemzetiségi oktatás kérdésében már 1946-ban sem lehetett a lakócsai igazgató tanítóra számítani, A főigazgató elemezte azoknak az iskoláknak a helyzetét és javaslatokat
