Márfi Attila (szerk.): Vörös Vince irathagyatéka a Baranya Megyei Levéltárban - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 3. (Pécs, 2009)

A SZEMÉLYI HAGYATÉK ÁLTALÁNOS ISMERTETÉSE, RENDEZÉSE, AZ ISMERTETŐ LELTÁR SZERKEZETE, A DOKUMENTUMOK FORRÁSÉRTÉKE

Bármilyen különösen is hangzik, valójában nem rendelkezünk teljes rálátással a jeles politikus hátrahagyott irathagyatékáról. Ugyanis, mint az itt ismertetésre kerülő' forrásgyűjtemény egyes tételeibó'l is kiderül, Vörös Vince még életében szá­mos dokumentumot ajándékozott, vagy adott át szerzó'déses keretek közt különbö­ző' helyi, országos és külföldi közgyűjtemények, intézmények számára. Viszont az így átadásra került források zöme, másolati példányokban, tulajdonában maradt, s végül az úgy nevezett eredeti, s át nem adott példányokkal együtt több szakasz­ban került a Baranya Megyei Levéltár (BML) örizetébe. Nem mindegyik iratát­adáskor készült tételes, vagy ismertető jegyzék, olykor csak a forrás-átadás ténye ismert. Mégis egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a többi, más intézményeknek átadott források ellenére, a BML kezelésébe került becses forrásértékű gyűjte­mény (az átadott források másolataival együtt), az eredetileg keletkezett források döntő részét tartalmazza. Mielőtt azonban a terjedelmes és sokrétű irathagyaték ismertetésére térnénk, az előbb hangsúlyozott kitételek és az esetleges kutatói érdeklődés miatt fontos, hogy a más közgyűjtemények őrzésére bízott hagyaté­ki anyagokról is tájékoztatást adjunk, azzal a megjegyzéssel, hogy elképzelhető, bizonyos hagyaték-részletek másutt is lehetnek, csak jelenleg nincs róla hitelt ér­demlő ismeretünk. VÖRÖS VINCE IRATANYAGÁNAK EGYES RÉSZEI MÁS KÖZGYŰJTEMÉNYEKBEN Az első adakozás, igaz akkor tárgyi emlékekről volt szó, az 1970-es évek végén történt, amikor a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumnak átadta néhány szemé­lyes munkaeszközét, így az írógépét és asztali lámpáját. Később ezek a tárgyak a pécsi Munkásmozgalmi és Várostörténeti Múzeumba kerültek. Ezt követően 1984. június 13-án már fontos kordokumentumok adományozásáról vannak ismereteink. Ekkor az Amerikai Egyesült Államok, Pennsylvania állambeli Ligonier városában székelő Bethlen Otthon levéltári gyűjteménye számára adta át a Nagy Ferenc egy­kori miniszterelnökkel 1972 és 1979 között zajló levelezésének eredeti példányait. Ekkor az Amerikai Reformátusok Egyesülete (AMRE) kezelésébe került értékes kordokumentumok feldolgozását és kutatását is szabályozták. A következő évben, 1985. június 12-én a pécsi Munkásmozgalmi és Várostörténeti Múzeumnak 22 db archív, politikai eseményeket ábrázoló fotót és a Magyar Parasztszövetség alap­szabályát és jelvényét adományozta. Ugyanebben az évben, szeptember 5-én ismét az amerikai Bethlen Otthon részére juttatott el a jelenlegi hagyatékban is meg­található értékes forrásokat: átadásra kerültek emlékiratai és visszaemlékezései, valamint az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívásával és a Független Kisgazdapárt 1944. évi működésével kapcsolatos dokumentumok. A Vörös Vince írásait és do­kumentumait őrző gyűjtemények köre 1986 márciusában ismét bővült. Ugyanis ekkor adta át a Békés Megyei Múzeumok Igazgatóságának négy tételből álló visz­szaemlékezéseit és a hét tételt tartalmazó, úgynevezett vegyes írásait, amelyek szintén politikai pályafutásával kapcsolatos feljegyzéseket tartalmaztak. A rendszerváltás előtti enyhülő politikai légkörben újabb, értékes visszaemléke-

Next

/
Thumbnails
Contents