Rozs András (szerk.): A Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Baranya megyei és pécsi iratainak (1944-1948) repertóriuma - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 2. (Pécs, 2005)

FÜGGELÉK

közölhessük. Amennyiben a nyolc oldalnyi terjedelem a négy oldalon további igényeket támasztana velünk szemben, hajlandóak vagyunk a helyi, országos és világesemények napi anyagát külön négyoldalas heti mellékletben hozni olvasóink számára. 3. / Tisztelettel kérjük intézkedését azirányban, hogy az egyes eseményekkel szemben foglalandó álláspontunkat illetően, valamint követendő magatar­tásunkra vonatkozóan legfeljebb és maximálisan három egymásnak ellent­mondó utasítást kapjunk. A negyedik ilyen utasítás ugyanis néha kisebb za­varokat okoz már. 4. / Tisztelettel kérünk a lap munkatársai számára a már meglévőkön kívül legalább még négy kezet, hat pár szemet, ugyanannyi fület kiutalni /esetleg az Elhagyott Javaknál ezek kiutalását kieszközölni /, mert a fenti cikkekben meglévő hiányos ellátásunk miatt személyenkint (sic!) eddig csak két-három ember munkáját tudtuk ellátni. 5. / Addig is, míg fenti kéréseink kedvező elintézést nyernek, tisztelettel ké­rünk személyenként egy motorikus pumpát kiutalni, amivel a levegőt tü­dőnkbe préselhetjük, mert lélekzetvételre (sic!) idővel nem rendelkezünk. 6. / Elsőrendű életszükségleteink elláthatására tisztelettel kérünk személyen­kint (sic!) 1 drb mesterséges táplálásra szolgáló műszert, ugyancsak szemé­lyenkint (!) 1 drb nadrágba /bugyiba/ beépített bilit automatikus papírsza­laggal, 1 drb önműködő fogkefét és mindazokat a segédeszközöket, amelyek szükségesek, hogy távollétünkben jó állampolgárhoz méltó családi illetőleg házaséletet élhessünk. Fenti kéréseink mielőbbi elintézését várjuk annak megemlítésével, hogy az azokban foglaltakat az ország leromlott helyzetére és az újjáépítéssel járó kö­teles takarékosság szellemében a legszerényebben állapítottunk meg. Elvtársi üdvözlettel Új Dunántúl A MKP déldunántúli lapja Révész Gy. István Magyar József Zsadányi Oszkár Rózsai Katalin Dr. Béky Júlia M. (olvashatatlan)" 15. Levelezés az MKP Pécsi Szervezete és az MKP KV osztályai között az Új Dunántúl szerkesztésével, cikkeivel, a szerkesztőség személyi kérdéseivel kapcsolatban. „A Szabad Népben való esetleges felhasználásra megküldöm az Új Dunántúl március 11-i számát, amelyben a két munkáspárt pécsi Vezetőségének a nyi­latkozata jelent meg. A helyzet Pécsett az volt, hogy a szoc. dem párt a tagtoborzó kampányuk során elég gyakran a saját propagandájukban anti-bolsevista eszközökhöz nyúltak. Természetesen ez azt eredményezte, hogy a kisgazdapárt ingadozó tömegei szívesebben fordultak a szoc. dem párt felé. Ezt a helyzetet kellett megváltoz­tatni és hosszabb előkészítés után sikerült megegyeznünk." Ilku Pál, az MKP

Next

/
Thumbnails
Contents