Rozs András (szerk.): A Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Baranya megyei és pécsi iratainak (1944-1948) repertóriuma - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 2. (Pécs, 2005)
FÜGGELÉK
a. / A pécsi vezetőség tervét Farkas Mihály elvtárs február 17-én jóváhagyta. b. / A terv szerint megindult Tolnai ellen az Új Dunántúlon keresztül az ideológiai harc Ilku cikkeiben. - Folytattuk Tolnai leleplezését régi viselkedését illetően. cl Ezzel párhuzamosan a szociáldemokrata párt előbb kialakított balszárnya a mi utasításaink alapján megindította a nyílt szervezkedést Tolnai lemondatására. - A vezetőséget is akcióképtelenné tettük., jelentékeny részét nyíltan Tolnai ellen fordítottuk. d. l Üzemi párttitkáraink utasítást kaptak, hogy az üzemekben a szociáldemokrata pártot fordítsák Tolnai ellen s követeljék Tolnainak a mozgalomból való azonnali távozását. - Ennek következtében az akció elindításának napján 6 üzemből adtak le szociáldemokraták ilyen értelmű állásfoglalást. — e. / Tolnai megpróbálta a központra, illetve Marosánra támaszkodva megpróbálta áthúzni számításunkat, de olyan rajtaütésszerűén történt, hogy 3 nap alatt kénytelen volt bejelenteni lemondását. — A siker elérésében döntő szerepe volt pártunk központi vezetőségének, illetve Farkas elvtársnak, aki közölte Marosánékkal, hogy Tolnai ellen a támadás mindaddig folyni fog, amíg csak le nem mond. — Ennek az akciónak eredményeként a pécsi mozgalom megszabadult legnagyobb kerékkötőjétől, Tolnai Józseftől. — Kiemelése után az új intézőbizottsággal történt megállapodás szerint kiemeltük a szervezetből és üzemekből 37 jobboldali szociáldemokratát, de ezen kívül az összes szociáldemokrata pártszervezetek vezetőségei végrehajtó bizottságai lemondottak és mindenütt újonnan alakult intézőbizottságok viszik az irányítást. — Ezek az intéző bizottságok olyan összetételűek, amelyek nekünk megfelelnek. A fejlemények hallatlan mértékben megnövelték pártunk tekintélyét, a szociáldemokrata pártból áramlásszerűen jönnek a tagok hozzánk. Jóval 1100-on felül van azoknak a száma, akik a tagfelvétel-zárlatig pártunkba beléptek. — 3 helyen semmisült meg a szociáldemokrata pártszervezet. A vasútnál, a sörgyárban, és a közüzemeknél. - Ha a tagfelvételi zárlat nem jön, még február hónapban Pécsett teljesen megsemmisült volna a szociáldemokrata párt. Pécs politikai életére ezek az események döntő mértékben rányomták a bélyeget. — A városban az a benyomás alakult ki, hogy a jövőben Pécsett is annak kell történnie, amit a kommunista párt elhatároz és ha „szociáldemokrata pártot is felszámolta a kommunista párt, akkor semmi sem akadályozhatja meg terveink keresztülvitelét. — a munkásság, a szociáldemokrata munkásság körében is a fejlemények nagy megnyugvást és örömet keltettek. — A megmaradt szociáldemokrata munkásság szinte pánikszerűen kezdte követelni az egységes munkáspárt megteremtését. - A reakció suttogása észrevétlen a magyar demokrácia életében bekövetkezett jelentős események következtében. - Az iskolák ifjúsága éppen a reakció szorításának gyengülése következtében aktívabban kapcsolódott be a március 15-e előkészületébe, mint azt eredetileg vártuk. -