Rozs András (szerk.): A Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Baranya megyei és pécsi iratainak (1944-1948) repertóriuma - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 2. (Pécs, 2005)

FÜGGELÉK

lasztási blokkot alkotni, márpedig a kommunisták máskép a választásba nem mennek bele. — A Kisgazda Pártban nagy megrökönyödést keltett Dinnyésnek a beszéde, amelyben bejelentette a koraőszi választásokat. - Az időt és az al­kalmat nem látják jónak, hogy a választás meglegyen. - Főleg pedig a funk­cionáriusok attól tartanak, hogy Dinnyések a mostani kisgazda képviselőket az új választásokon nem fogják jelölni. — A Szociáldemokrata Párt pécsi szervezete nagyon furcsa játékot űzött az elmúlt hetekben. - Pártnapjaikon is arról beszéltek, hogy a választást feltét­lenül külön akarják csinálni. - Ennek a hangoztatásával azt akarják elérni, hogy megnyerjék maguknak azokat a reakciósokat, akik kommunista elle­nesek. - Kiszámították az itteni szociáldemokraták, hogy a reakciós szava­zatoknak nagy részét elvesztik akkor, ha a Szociáldemokrata Párt velünk együtt választási szövetséget köt. - Nekem magamnak azt mondta Huszár népügyész, hogy ők tudatosan a „polgári" szavazatok megnyerésére töreksze­nek, mert állítólag nekik nem fáj, ha mi 2-3-al több mandátumot kapunk, de minden mandátum fáj nekik, amit nem ők /: a szociáldemokraták :/, hanem a Sulyokék kapnak, vagyis kifejezetten a reakciós szavazatok megnyerésére törekedtek és ebből nem is csináltak titkot. Maguk között a szociáldemok­raták arról beszélnek, hogy Szakasits Árpád franciaországi útja komolyan megerősítette a Szociáldemokrata Pártot - arra számítottak, hogy a meg­semmisített amerikai kisgazda vonal helyére Szakasits Árpád nyugaton meg­csinálja az angol szociáldemokrata vonalat és ennek következtében a magyar belpolitikai életben a nyugati szocialisták támogatásával a Szociáldemokrata Párt nagyobb szerephez jut. - Nagyon lehűtötte a kedvüket az, hogy ez a terv nem sikerült, sőt, hogy Szakasits Árpád csatlakozott a Kommunista Párt ja­vaslatához és elfogadták a választási szövetséget. - A Szociáldemokrata Párt egyébként a választási küzdelem előmunkálatait megkezdte, de olyan fonalon, amely azt igazolja, hogy nem veszik komolyan a választási szövetséget. — A bá­nyavidéken illegálisan névtelenül felhívásokat szegeztek ki, amelyben a má­sokat a Kommunista szakszervezeti vezetők ellen uszítja fel. - Egyébként kb. 10-12 nap kell ahhoz, hogy itt Pécsett a választási küzdelem látható formában meginduljon. — A Nemzeti Parasztpárt belső bajokkal küzd. - A városi titkárság és a megyei titkárság között a veszekedés addig fajult már, hogy a városi titkárságtól a napokban egy átiratot kaptam, amelyben kérnek, hogy velük tartsam a kap­csolatot, és nem a megyei titkársággal. - Pécsett a Parasztpárt politikailag ab­szolút inaktív, a megyei munkát nem ismerem, erről beszámolni nem tudok. — A Szabadság Pártban 8-10 nappal ezelőtt Pestről leküldött szervező bevoná­sával értekezlet volt, amelyen kiértékelték azt a helyzetet, amely a rendőrség eljárásával kapcsolatban állott elő. — Baranyában ugyanis több helyen akar­tak gyűlést tartani. - Laki alezredes elvtárs azonban ezeket a gyűléseket be­tiltotta. - A Szabadság Pártban ezen a megbeszélésen megállapították, hogy a legális szervezést rendőrségi nyomás miatt nem csinálhatják, ezért az illegá­lis szervezkedésre térnek át. — Egyébként a Szabadság Pártban is állandóan személyi problémák merülnek fel. — Szabadság! /: Ilku Pál :/

Next

/
Thumbnails
Contents