Rozs András (szerk.): A Magyar Kommunista Párt (MKP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) Baranya megyei és pécsi iratainak (1944-1948) repertóriuma - A Baranya Megyei Levéltár segédletei 2. (Pécs, 2005)

REPERTÓRIUM

ságnak az elbocsátásokról szóló döntését egy tisztviselő továbbította az érde­kelteknek, a munka leállt, a Káderosztály az ügy kivizsgálását kéri. (Pécs), 1946. július 25. Gergely, Megyei Káderosztály 3. A Megyei Káderosztály a járási titkárnak, Villány Értesítés közigazgatási aktíva tartásáról Villányban. (Pécs), 1946. július 27. Gergely, megyei káderosztály 4. Jegyzőkönyv a Szentlőrincen, 1948. május 22-én, a Magyar Dolgozók Pártja szentlőrinci helyiségében megtartott járási közigazgatási értekezletről. 70-80 megjelent személy előtt Róna Kamill közigazgatási felelős üdvözlése után Rapp János elvtárs megyei közigazgatási felelős mondott beszédet. El­mondta, hogy a közigazgatásban eddig nagy nehézségek voltak a szociálde­mokraták jobboldali frakciójának reakciós törekvései miatt. A szocdem jobb­oldal elzárta az utat a baloldaliak előtt, a jobboldaliakat ültették a pozíciókba. A tisztviselőkből álló középosztály eddig lázongott, nem volt megelégedve sor­sával. A két munkáspárt egyesülésével a helyzet megváltozott. A demokrácia megadta a szabadságot a nép érdekeit képviselő tisztviselőknek. A fejlődést a közigazgatásban az MDP biztosítja. A községi törvény elavult, helyette újat kell alkotni. A jegyzőknek együtt kell működniük a nemzeti bizottsággal. A népi szerveken keresztül kell vinni a községpolitikát. A jegyző legnehezebb teendője az adóbehajtás. „A magyar nemzetet a népen keresztül egy tömbbe kell tömöríteni." A közeljövőben államosításra kerülnek a felekezeti iskolák. A hozzászólások érintik a papság szerepét, Mindszenty körlevelét; a szövetke­zeti kérdést, a nemzeti bizottságok politikai összetételét, kifogás éri a „baran­kovicsisták" politikai részvételét. Melléklet: Járási községpolitikai értekezlet vezérfonala 69. dosszié, 70. őe. Jelentések, levelezés BJista ügyekben a KV Közigazgatási Osztállyal és személyekkel 1946. III. 29-1948. V. 6. 67 számozott lap Tételek (1-5.): 1. A Magyar Belügyminisztérium körlevele. Szám: 154.544/1946. III. 8. Valamennyi vármegye Alispánjának továbbá valamennyi törvényhatósági jo­gú és m. város polgármesterének /Budapest székesfőváros polgármesterének kivételével/ Székhelyeiken Tárgy: Az úgynevezett népítéletek folytán állásukból kikerült tisztviselők szolgálati viszonyainak ideiglenes szabályozása A nép által állásukból elmozdított tisztviselőket úgy kell tekinteni, mint akik állásukból fel vannak függesztve. Akik „semmilyen vonatkozásban rá nem szolgáltak" a népítéletre, azokról az alispán /polgármester/ terjessze fel a

Next

/
Thumbnails
Contents