Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)
Forrásközlemények és tanulmányok Délkelet-Dunántúl történetéből a XIV-XX. században - SZITA LÁSZLÓ: Bécsi haditudósítások az 1687. évi török elleni hadjáratról (1687. május-november)
megtámadni. Dünnewald tábornoknak is mindenképpen át kell kelnie a Dráván és ugyancsak odavonulnia. 2 Eszékről titkos levél érkezett augusztus 18-ról, miszerint újabban 1.700 idegen nemzetbeli tiszt, mérnök és puskamíves található az ellenséges táborban, és tanáccsal és tettel segítik a török hadsereget. 2/a Minden valószínűség szerint a nagyvezír parancsára Thököly is néhányszáz lovast hozott (oda), kiket szívélyesen fogadtak, s Thökölyt a nagyvezír kaftánnal és szablyával ajándékozta meg, valamint 12-t az idegen nemzetbeliekből Eszék déli sáncmunkáiért kaftánnal tisztelt meg. 3 A nagyvezír az elsők között volt, ki menekülésbe fogott és bár a hídon a menekülő katonaságot a csata folytatására buzdította, de mindez hiábavaló volt, így a nagyvezír kényszerült a menekülőkkel együtt Eszékre menteni magát, mivel semmit sem tudott elérni. A csata után következő napon minden pasának és tisztnek jegyzéket kellett benyújtani az elesettekről, mikor is úgy találták, hogy a legjobb katonaságukból 23.000 emberük veszett el, kb. 3.000 a Drávába fulladt, a többit vagy levágták, vagy fogságba került. Ez a rettenetes veszteség a törökökben nagy megdöbbenést keltett. A vezír futár útján adott hírt a nagy-szultánnak eme szerencsétlen csata kimeneteléről, de a veszteséget csak 4.000 embernek tüntette fel. 4 U. I. Ma reggel sürgöny érkezett Velencéből, mely szerint Korinthos, Morea fővárosa is megadta magát, tehát a Köztársaság ura az egész Morea királyságnak. 5 (Nyomtatvány) Mercurii Relation, oder Wöchentliche Reichs Ordinär! Zeitungen von anderschidlichen Orthen. Anno 1687. Littera O o. Num. 37. 13. Sept. (Ford. Somody F.) Ilyen török tervről nem találtunk adatokat. Dünnewald a szlavóniai várakra és megerősített helyek elfoglalására kapott parancsot, s hadtestével elindult ennek a haditanácsi utasításnak a végrehajtására. 2/a München. Bay HStA. Kasten schwarz. 8040/1688. 3 Thökölyre vonatkozó adatokat egyetlen forrás sem említi. 4 Valóban a nagyvezír különböző manipulációkkal és hamis hírekkel igyekezett a vereség jelentőségét, súlyosságát csökkenteni. 5 Részletes jelentést a peloponésosi harcokról lásd GLA HSA. 46/3559-1687. 18. 1687. szeptember 7-11. Bécs haditudósítások a főhadsereg csapatmozdulatairól, Dél-Dunántúlon, Szlavóniában folyó katonai akciókról, Belgrád körüli eseménykről, erdélyi hírekről Levél kivonatok Bécsből, szeptember 7. Tegnap a Dünnewald hadtesttől érkezett futár hozta a levelet, miszerint augusztus 22-én a siklósi táborból felkerekedett, és Turanovitztól 1 kétórányira vonult, 1 Turanovtz=Turanovac. Megerősített erőd. Dünnewald tüzérségi előkészítés után rohammal bevette.