Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)
Tanulmányok és forrásközlemények a külföldre szakadt és külföldön élő magyarság történetéből - SOLYMÁR IMRE - SZÖTS ZOLTÁN: Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához (III.rész)
A dualista rendszerben Bukovina magyarsága közelebb került az anyaországhoz, mert szomszédja - Erdély - Magyarország része lett. Ugyanakkor el is szigetelődött, mert a bukovinaiak a birodalmon belül a Lajtántúl közigazgatási egységhez tartoztak, igaz, az egyik uralkodó nemzet tagjaként. 20 A hivatalos kapcsolat a katolikusokat a lembergi érsekséghez, a reformátusokat a galíciaibukovinai püspökséghez köti, azon túl pedig egyenesen Bécshez. „Bukovinai honpolgárok, tehát osztrák alatt valók" - pontosítja a helyzetet az andrásfalvi reformátusok feljegyzése. 21 Ám az anyaországgal a nyelvi és vallási kapcsolattartás biztosított volt 1 A megnyíló lehetőségek s a látható előrelépés egy lényeges dolgon nem tudtak változtatni: a nép gazdasági helyzetén, a túlnépesedettségen, elnyomorodáson, pauperizáción. Bíró Mózes, andrásfalvi református lelkész 1863-as megállapítása tényszerűen bizonyítható: „... az ausztriai és magyarországi kegyelmes király és császár szárnyai alatt békében és teljes hitvallás és lelkiismeret; szabadságban élnek is, de anyagi tekintetben igen nagy szűkölködésben nyomorognak." 22 A Szent Istvántól a Szent László Társulatig A nyelvi és a vallási elszigeteltség - mind a katolikusoknál, mind a reformátusoknál - összekapcsolódott, így a vallás megőrzése a nemzetiség megtartását is jelentette. Különösen erősen élt ez a nagyobb lélekszámú katolikusoknál. A székely öregek közelmúltban megjelent népi történetírásai, megnyilatkozásai is erről tesznek tanúbizonyságot. Szőts Ferenc mondja: „... Ha nem lett vóna a vallásunk, tán megmakkanni sem tudtunk vóna addigra má magyarul, úgy esszekeveredtünk vóna ott... A pap s a tanyitó éleszgette bennünk a hitet, az tartott meg legjobban magyarságunkban." 23 Hasonlóan ír Gáspár Simon Antal. 24 Történetesen az ötvenes évek második felében a bukovinai katolikus magyarjaink ismét két nagy formátumú személyiséget nyertek, akik meghatározóan formálták további sorsukat. Druzbáczky Bonaventura, domonkos rendi szerzetes, a Lenkey huszárok volt papja, a szabadságharc résztvevője. Fogságát követően, 1855-ben került közéjük 25 Élve a Szent István Társulat támogatásával, már 1858-ban négy bukovinai gyermeket küldött Magyarországra. A tehetséges 20 Szmirnov és társai 1964. 838. p. Dalmácia, Galícia és Bukovina a legelmaradottabb területek a birodalomban. ^Protokoll... 170-176. p. Nyilatkozat. 22 Biró Mózes 1863. 478. p. Lásd: a szöveggyűjteményben! (14.sz.) 2 A bukovinai székelyek népi történetírásáról lásd: Forral Ibolya 1986. Szőts Ferenc elbeszélése nyomán: Mészáros Sándor 1987. 120. p. 24 Gáspár Simon Antal 1986. 47. p.: „...nyelvünk és viseletünk megmaradt úgy, ahogy Csíkból kijöttünk, ezt a vallásunk megtartása és a hithez való ragaszkodásunk mentett meg, hogy el nem keveredtünk az idegen népek tengerében." 25 Lőrincz Imre érdekes adalékot jegyzett fel a népi emlékezet alapján: Druzbáczky először Istensegítsen volt. Akkor ment át Józseffalvára, amikor rálőttek. Lőrincz Imre 1986. 27. p. Druzbáczky karakteréről, népéhez való viszonyáról érdekes jellemzést találunk a szöveggyűjteményünkben, László János dévai telepes kézirata alapján. (21.sz.) Itt említjük meg, hogy Druzbáczky Bonaventura vezetéknevét a legkülönbözőbb módon adják meg forrásaink. Mivel az 1860-as évek forrásai többnyire „Druzbáczky"-nak írják, közleményünk jelen, III. részében ezt használjuk.