Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)
Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - GJUROV ALEXANDER: Bolgár betelepülők Baranya megyében az évszázados hagyományok tükrében (1870-1944)
re, tehát egy jó, csendes záporral felérőt, évente pedig 1120 milliméter vízréteget juttat a földre, tehát kétszer annyit, mint amennyit (5-600 milliméter) a szaktudósok elkerülhetetlenül szükségesnek tartanak klimánk alatt a növényzetre." 184 Megint a szerzőtől tudjuk meg, hogy táblázatát konkrét megfigyelések alapján állította össze, volt „bolgár lánckoszorús merítőkerék egy váltott lóval Budán, a Római Fürdőnél; bolgárkerék a Nádorkert alatt 12-13 m magasra emel 2 váltott lóval, koszorús emelővel; bolgár öntözés benzinmotorral hajtott, centrifugális vízemelővel, 14-15 m magasra emelve a vizet. 185 Egyébként a bolgárkerék iránti érdeklődés nem maradt csak a „szűk" szakmai körökben, megjelent róla fénykép a Vasárnapi Újságban is. 186 Ezt a szerkezetet elemzi még Jeszenszky Árpád két fényképpel és egy rajzzal illusztrálva, nála az elnevezés viszont „vízemelő járgány". 187 Palov József tanulmányában három bolgárkereket mutat be fényképen (2 Szarvas-Mótyóban, 1 Szarvas-Szappanosban), az egyiket 1967-ben bontották el. A továbbiakban nagyon jól követi nyomon a szerkezet elterjedését a Körös-vidéken, a különböző típusok egymással történő felváltását. Értékes Palov József közlése, miszerint a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban egy bolgárkerék olyan műszaki leírását őrzik, melyet 1907-ben készítettek. 188 A bolgár kertészek öntözési módjával Szalva Péter is foglalkozik, az ő vázlata alapján készült rajz valóban az ősi bolgár „vízhúzó fakereket" ábrázolja. 189 A bolgár kertészek öntözési módjával kapcsolatosan a magyar szakemberek körében bizonyos vita is kialakult. Igaz, Angyal Dezső véleményével egyedül maradt, mert szerinte a bolgárok elárasztó öntözésénél több gyakorlati előnnyel jár a magyar kertészek által kezdettől gyakorolt lapátoló locsolás, mivel ez az egyedüli hathatós védekezési eljárás a némely vidéken csapásként jelentkező és nagy károkat okozó földibolhák, mezei poloskák és a káposztalepke hernyói és a levéltetvek ellen. 190 Ez az utóbbi egyébként az egyetlen érve, nem is érdemes vitatkozni, mennyire nem helytálló, mennyire nem fogadták el. Elég csak Végh Kálmán Mátyást újraidézni, azután pedig felmérni a bolgár rendszerű kertészetek gyors térhódítását Magyarországon: „... a pompás bolgár zöldségek igazolják, hogy klimatikus viszonyaink mellett a legbiztosabb kertészkedés a bolgárrendszerű; a többi ezt csak többé-kevésbé megközelíti, de el nem éri. Ez megcáfolhatatlan. Ez a rendszer nem ismer szárazságot; csak jó, természetes, a növény élettani tényezőinek teljesen megfelelő vizet és öntözést ismer, mely sem nem árt a levélzetnek, hiszen azt nem is éri, mert a bolgárkertész ritkán lapátol; sem nem cserepesit, sem nem párolog el, mert a talaj felszínén áramlik és teljesen vagy alig valami veszteséggel beszivárog a gyökerekig". 191 184 Uo., 43-44 p. 185 Uo„ 43 p. 181 :87 ^Vasárnapi Újság, 1907. évi, 708 p. Jeszenszky Árpád: Adatok a magyar zöldségtermesztés múltjából In: Kertgazdaság, 1979., 1. szám, 74-82 p. 188 Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon. A Békés Megyei Múzeumok Közleményeinek külön, 8. száma, 78-84 p. 189 Szalva Péter: A szentesi paprika. Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest, 1959., 24-26 p. I 90 Angyal Dezső kertészeti munkái. III. kötet: Zöldségtermesztés Budapest, 1925., 7 p. 191 Végh Kálmán Mátyás: Bolgárkertészet. Budapest, 1916., 45 p. A kiemelés: G. A.
