Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - GJUROV ALEXANDER: Bolgár betelepülők Baranya megyében az évszázados hagyományok tükrében (1870-1944)

mert, hogy 1817-ben Szerbia autonóm fejedelemséggé vált az Oszmán Birodalom kereteiben, 1867-ben pedig az utolsó török helyőrséget is kivonták Szerbiából. Magyar sem lehetett, ez az okmányból napnál világosabban kiderül. Hosszas kutatás és családfák nyomozása után megállapítást nyert, hogy ez esetben a tarnovoi születésű llija Bojcsevről van szó. Tehát ő volt - a rendelkezésemre álló hiteles források szerint - az első bolgár kertész, pontosabban kertészet vezetője Pécsett, de ahogyan a bizonyítvány is tanúsítja, a városban már 1870 előtt is dolgozott. Később is előfordultak ilyen jellegű nehézségek, nem mindig volt könnyű a szerbesített, illetve magyarosított nevekből kihámozni egyes személyek valódi bolgár nevét. Ennek kézenfekvő magyarázata van az akkori kétoldalú államközi kapcsolatokban is. Az Osztrák-Magyar Monarchia első bulgáriai konzulja, gróf Rudolf Khewenhüller (1844-1910) 1879. július 9-én (Bulgária török iga alóli felszabadítása után valamivel több mint egy évvel) adta át Alexander Battenberg (1857-1893) bolgár fejedelemnek megbízólevelét

149

, míg az első bolgár konzul Alekszandar Sztojanov Budapesten ezt csak 1906 nyarán tette meg 0 Közismert, hogy eme diplomaták elsődleges feladata a külföldön tartózkodó honfitársaik egyéni érdekeinek képviselete, védelme. Az első értékes információval már a hatósági bizonyítvány legelején találkozunk, hiszen ott az áll, hogy Bojnovits Illés „12 munkás társával" Pécsett kertészkedik. Ez az összesen 13 férfiből álló csoport az ún. „tajfa" (török közvetítéssel a bolgár nyelvbe került arab szó, egyik jelentése „kisebb csoport munkásokból vagy utazókból"

151

), ennek élén maga Bojnovits Illés állt, vagyis a „gazda". Itt figyelemre méltó az, hogy a mai magyarországi bolgárok még ha az anyanyelvükön is beszélnek - szintén a „gazda" magyar szót használják, elődeik sohasem fordították le, ők sem fordítják most. Az utóbbi már kiépített hagyományokra utal, az említett elnevezés befogadását, bolgár szövegben történő mindenkori fordítás nélküli alkalmazását kétségtelenül elősegítette az a tény, hogy a szerb-horvát nyelv jóval korábban átvette a magyarból nemcsak ezt a főnevet, hanem az igét, valamint a tőből képezhető majdnem öszszes szót is (például: gazda, gazdarica, gazdetina, gazdinstvo, gazdovati stb.), így a bolgár kertészek előtt (közülük sokan Szerbiában is dolgoztak!) a gazda mint fogalom és elnevezés egyáltalán nem volt ismeretlen. A „tajfa" működését - mint munkaszervezési forma - számos magyar kutató leírta, ami egyrészt hatékonyságát, másrészt a gyakorlatban bevált alkalmazhatóságát mutatja (Pavlov József szerint Dél-Tiszántúl egynémelyik helyén „druzsinkának" is mondják

152

, azaz csapatnak, de ez az elnevezés nem tudott gyökeret verni). Előre kell bocsátani azt, amit Szalva Péter hangsúlyozott: „A bolgár kertészeknek megvolt a Bulgáriából magukkal hozott sajátos szervezésük. Munkaközösséget alkottak, amely a mai termelőszövetkezetekre emlékez149 PaAOCJiaB MnuieB - ABCTpo-YHrapHfl H EtJirapmi 1879-1894. OoJDfTHHCCKH OTHOlIieHHfl. H3ÄaTeJICTBO Ha OreHeCTBeHHÜ (ppOHT, ÇocpHJi, 1988, 28 p. 50 LFJJHA, (JJOHÄJ* 364, OIIHC Ne 1, a.e. Ns 23, n. 66. 15 B-bJirapCKH TbJIKOBGH pCHHHK. TpeTO H3/iaHHe H3aaTencTBO "Hayica H KHCVCTBO", Cocpmi, 1973, 998 p. 152

Palov József: Az öntözések módja a Dél-Tiszántúlon. A Békés Megyei Múzeumok Közleményeinek külön, 8. száma. 1985., 85. p.