Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Tanulmányok és forrásközlemények a nemzeti és nemzetiségi kérdés történetéből - SAROSÁCZ GYÖRGY: A Pécs környéki bosnyákok (horvátok) állattartása

számára is jutott. Az első szecskakeverék káposztelevélből és polyvából készült. A levelet „S" alakú késsel vágták. A teljes istállózott állattartásra csak a legelők felosztása, vagy egy részének a megtartása után tértek át. Azokban a községekben, ahol a szarvasmarhák számára meghagytak megfelelő mennyiségű legelőt, csak Szent György napjától késő őszig hajtották ki a jószágot. Ebben az esetben reggel is adtak az állatoknak enni. Amennyiben szükség volt - mert a legelő fűben szegény volt (szárazság idején) -, akkor még este is kaptak egy keveset, reggel és este megitatták. A későbbi évtizedekben a takarmányfélék kibővültek répa és pillangós fajták termesztésével. A jószág tenyésztése változatlanul a növénytermesztésből visszamaradt nagy mennyiségű hulladékkal történt. Az etetés alapját a „szecska" képezte, amit mindig előre elkészítettek: répához polyvát, ha az elfogyott, árpavagy zabszalmát és kukoricaszárat vágtak kézzel hajtott szecskavágón. A répadarálót kovács és bognár készítette: hengerből, garatból és állványból állt. A hengerből spirálszerűen acélból kovácsolt apró fogak álltak ki, amelyek forgás közben a répából egyenletes, apró csíkokat téptek ki. A tengely meghajtókarjával szemben legtöbbször elhasznált szecskavágónak a kerekét (vagy más kereket) tettek fel, hogy forgáskor a lendületnek legyen nehezéke. Ez a munkaeszköz a század elején jelent meg. Jobbnak bizonyult, mint a gyárilag készült répavágó, mert az szeletekre vágta, míg a házilag készültnek az volt az előnye, hogy a ledarált répa víztartalmát jobban kiadta, és a szecska jobban „beérett". A szecskába a répán kívül semmit sem tettek, csak kevés vízzel lelocsolták, hogy ne legyen száraz. A tehetősebb gazdák a tehenek szecskájára korpát vagy vöröslisztet szórtak, hogy több legyen a tej. A hizlalásra befogott tinóknak és ökröknek az említetteken kívül kukorica és árpadarát tettek. A szecskából annyit készítettek, hogy a jószágnak kétszer adtak belőle: utána a takarmánykészlet szerint szénát vagy kukoricát vagy letetejezett kukoricaszárat etettek, ezt követte az itatás, majd a saráglyába még kukoricaszárat tettek. A következő szecskát mindig előre, etetés ideje alatt készítették el. Tavasz végén, amikor a répa elfogyott, a gazdák egy része etetés céljából rozsot vetett, és azt zölden szalmával keverve, szecskának vágva etette. Amikor megtörtént a lucerna kaszálása, nagy nyári munkák ideje alatt a legelőre nem járó jószág szénát kapott, mert ez volt a leggyorsabb és egyetlen takarmány. Kukoricát csalamádénak csak több földdel rendelkező gazdák vetettek. A szegényebbek az egyelés során kivágott kukoricát összeszedték, és szecskának felvágva felétették; azt a kukoricaszálat, amely termést (csövet) nem hozott, zölden kivágták és hazavitték az állatoknak. Ha a termést nem hozó kukoricaszál elfogyott, szeptemberben a kukoricaszál felső végét a csövénél közvetlenül levágták és szecskának feletették, de a répa alsó leveleit is letördelték és szalmával szecskának vágták össze. A 8-10 holdas gazdák közül különösen azok, akik az állattartásra nagy gondot fordítottak, egy-egy darab kukoricaföldet letetejeztek, zölden megszárították, kévékbe kötötték; a jószág igen kedvelte. A szénával azonos értékűnek tartották. Ezzel viszont a kukorica beérését is meggyorsították. A lovak szecskája kevés árpa- vagy zabszalmából állt, amelybe a kívánt daramennyiséget belekeverték. A polyvát a lovak számára nem tartották egészségesnek. A réti szénát - akinek voltak lovai - mindig télen etették fel, amikor azok napról napra álltak az istállóban, mert nem volt nagyértékű takarmány. Ha