Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Forrásközlemények és tanulmányok Délkelet-Dunántúl történetéből a XIV-XX. században - VONYÓ JÓZSEF: Adatok és dokumentumok két parlamenti választásról. (Mohács, 1935. és 1939.)

Látva a nehéz helyzetet, igyekeztem az ellentéteket elsimítani és a pártot ismét összehozni, mire a disszidáció idejében 40 volt is némi remény, azonban fárado­zásom mégis eredménytelen maradt, egyrészt azért, mert a választók egy része a Schmidt-csoport teljes háttérbe szorításához ragaszkodott, ami szintén nem teljesíthető kívánság, de másrészt és főként azért nem, mert a Schmidt érdekelt­ségből álló vezetőség viszont kiintrikálta és szabotálta azokat'a csoportokat is, amelyek az ügy érdekében a velük való együttműködésre is hajlandóak lettek volna, Dr. Mischung Konrád jelölésével nyilvánvalóvá vált, hogy ha a kerületet meg akarjuk tartani, megfelelő ellenjelöltről is gondoskodni kell, mert Mischung buká­sa egészen biztosnak volt tekinthető, vele szemben bárki lépett volna is fel. Az elgondolás szerint az ellenjelöltet a Magyarországi Német Népművelési Egyesületnek (U.D.V.) kellett volna állítania, ami a németség józanabb rétegeinek győzelmét demonstrálhatta volna a szélsőségesnek tekintett Basch-csoporttal szemben. Ez a megoldás azonban igen nagy nehézségekbe ütközött, mert az U.D.V. hiva­tásos emberei egyikének felléptetéséhez ragaszkodott, kinek támogatására vi­szont az 55% magyar nemzetiségű választót megnyerni teljes lehetetlenségnek bizonyult. 41 Fokozta a nehézségeket, hogy pártunk összes széthúzó töredékei is mind lát­ták, hogy Mischung helyzete lehetetlen és ezen helyzet előnyét minden töredék a maga embere javára akarta kihasználni. Ilykép azután az ellenjelölt személyére nézve megállapodást létesíteni teljes­séggel lehetetlenné vált. Megkíséreltem idegenből állítani személyileg teljesen megfelelő jelölteket, de egyik töredék sem volt hajlandó saját emberét elejteni. Nálam részint közvetve, részint közvetlenül a következő mohácsiak jelentették be fellépési szándékukat: dr. Beck Alajos, dr. Mirbach Antal, földbirtokos, Schmidt Lajos, volt képviselő, Tibor Béla, tanító, dr. Schmidt Miklós, ügyvéd, Gossmann Márton, kisgazda, Gasparich József, körzeti titkár, de tudomásom szerint mozogtak a kerületben a helyi jelöltek közül még mások is. Mindezen helyi jelölteknek kétségtelenül van valamelyes talajuk, de átütő ereje egyiknek sincs, sőt viszonylagosan is körülbelül azonosak az esélyeik, úgy, hogy tömeges fellépésük esetén még csak hozzávetőleg sem volt lehetséges azt megállapítani, hogy melyik kaphatná közülük a legtöbb szavazatot, mind­egyikük tábora 2000 szavazat körül mozog. Abból tehát nem lett volna semmi baj sem, hogy ha a helyiek akárhányan lép­nek is fel, mert az kétségtelen volt, hogy Mischung 6000 szavazaton felül nem megy, abszolút többséget nem tud szerezni és így ellenjelöltjeinek valamelyike viszonylag kis szavazatszámmal is belekerül a pótválasztásba, - a baj abból származott, hogy az esélyek igen egyformák lévén, attól féltek a legtöbben, hogy valamelyik másik fractió kerül előtérbe. így állott a helyzet, amikor dr. Beck Alajos ügyvéd kizárólag csak saját erejére támaszkodva beugrott és fellépett. Nevezett nyilván arra számított, hogy meg­előzve a többieket, sikerül a Mischung ellenes hangulatot saját javára kihasznál­41 A Volksbildungsverein {Gratz Gusztáv vezetésével) dr. Laurentzky Gusztávot, az UDV vezetőségi tagját indította, aki azonban a szükséges számú ajánlást nem tudta megszerezni (Dunántúl 1939. május 9., május 12.).

Next

/
Thumbnails
Contents