Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1992/1995. (Pécs, 1995)

Forrásközlemények és tanulmányok Délkelet-Dunántúl történetéből a XIV-XX. században - DOBOS GYULA: "Emelt fővel". Élet- és pályakép Perczel Miklósról

nem találván inkább Bécsbe távozott, és nem a Jellasics előtt visszavonuló honvédek elé sietett. Szeptember 28-án este Perczel Miklós csapattisztként résztvett a sukorói haditanácson, amelyet Móga János altábornagy hívott össze. Az országgyűlési követek véleményét támogatva jelentős szerepe volt abban, hogy Mórral együtt kikényszerítették a csata vállalását. A harcot energikusan szorgalmazó Perczel Miklósnak a főparancsnok gúnyosan vetette oda: „Mi lesz, ha csapatai az első ágyúlövésre megfutnak?" Az ókéri fiaskót nehezen viselő Perczel Miklós hasonló éllel válaszolt: „Még mindig jobb, ha az első ágyúlövésre, mintha anélkül." Míg a tábornok az ókéri futásra utalt, Miklós szellemes riposztja a visszavonulgató, csatát halogató vezéri gyengeségre. A másnapi csatában a tolnai nemzetőröket a sereg jobbszárnyán, Molbeck ezredes két zászlóalja mögé állították. Az ellenség ágyúival hegynek felfelé lődözött. A golyók méterekkel a nemzetőrök feje felett röpködtek. Perczel Miklós észrevette, hogy nemzetőrei az elsuhanó golyóbisok előtt, „Jézus segíts!" fohászkodással hajoltak meg. Erre ő levette sapkáját és a következő hasonlóan szálló lövedéket látványosan nagy meghajlással üdvözölte. Mint naplójában írja, emberei erre elnevették magukat és többé nem hajoltak meg. Jellasics serege balszárnyán egy rendes határőr és egy nemzetőr zászlóaljjal támadott. Milbeck-katonái hevesen viszonozták a tüzet, majd minden átmenet nélkül kezdtek visszavonulni. Mint kiderült, egy-egy katona mindössze 6 töltényt kapott, és azokat ellőtték. Erre helyükre a tolnai nemzetőrök álltak, akik heves golyózáporral először visszafordulásra kényszerítették az ellenséget, majd szuronyrohammal megfutamították őket. A századosként harcoló Perczel Sándor, Mór és Miklós bátyja különösen kitüntette magát az ágyúkért vívott harcban. A nem hadászati, inkább erkölcsi sikert jelentő pákozdi győzelmet követően Móga János levelet küldött Perczel Mórnak, mintegy elismerve a haditanácson általa kierőszakolt küzdelemvállalás jogosságát. Történelmi érdekesség, hogy e levelet a tábornok parancsőrtisztje, másként nyargonca, gróf Andrássy Gyula, a Monarchia későbbi külügyminisztere vitte: „Gratulálok önnek Ezredes úr, mi győztünk és a nap érdeme az Ön fivéréé és a tolnai nemzetőrgárdáé."

28 Az események menetéből jól ismert, hogy a fegyverszünetet kérő bán nem várta meg a három nap leteltét, hanem gyorsított menetben távozott az országból. Ezt látva a honvédcsapatok követték Jellasicsot egészen az országhatárig. Kossuth és az OHB azonban nem merte vállalni az osztrák földre lépést. Móga János és Csányi László kapta azt a feladatot, hogy Bécsbe küldjenek küldötteket, akiknek együttműködési megbízást kell elérniük az ottani vezetőkkel, azaz legyen jogalap a támadás folytatására. Perczel Miklós őrnagy és Luzsinszky Pál segédkormánybiztos, tehát nem az első vonalból való politikusok, indultak el a kapcsolat felvételére. Viszonylag könnyen, szinte érthetetlenül akadálytalanul jutottak be a császárvárosba. Ott rendkívül ellentmondásos helyzetnek lehettek szem- és fültanúi. Azt tapasztalták, hogy a polgárság jelentős része nem óhajtotta a forradalmat. Az események hangadói inkább idegenek és nem az osztráknémetek közül kerültek ki. A nemzetőrség érzelmileg erősen megosztott volt, a mintegy 40.000 munkás mellett csak alig 8.000 fős reguláris sereg állt a forradalom oldalán. A helyzetet bonyolította, hogy a felkelők pénztárai már kiürültek, és a munkásságot egyre nehezebb volt együtt tartani. A bécsi honvédelmi bizottság meghívására résztvettek az „országgyűlés" esti ülésén, amelyen éppen akkor 28 TML R cs. iratai II./79 (másolat)