Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Források és tanulmányok a gazdaság, társadalom és politika történetéből - SZITA LÁSZLÓ: „A század legkeményebb, legvéresebb csatája" (1691 .aug. 1-31.) Dokumentumok a szalánkeméni csata történetéhez

madni az ő még nagyobb előnyére. Emellett jelentette, hogy az ellenség mérnökei és pattantyúsai mind franciák, kik mindegyike havi 20 tallér zsoldot és 10 tallér ellátmányt kap. Az ellenség még egy tatár segédcsapatot vár, aztán akar harcba szállni. Mivel az első ós a második sor is teljesen nyitott volt, azt újra spanyoltövisekkel ós kocsikkal zárták el, és az azt követő 2 éjszakán sem a magasabb, sem az alacsonyabb rangú tisztek nem vethették le ruhájukat. Mivel az ellenséget sáncaiban nem lehetett megtámadni és a sík tágassága nyomán nem lehetett arra számítani, hogy nagyobb csapatokkal elvonul, viszont szállítmányainkat elveheti, ezért elhatározták a visszavonulást. 14-én napkeltekor ébresztőt fújtak, riadót vertek és mindjárt előreküldték a málnát, de a sereg dobszó és trombitaszó, valamint tárogató és minden lehetséges zeneszó mellett 9 óráig még ott maradt az ellenség szeme előtt, mely tehát mindent hallott, mégsem mutatkozott a sáncok előtt, hanem csak néhány rebellissel* figyeltette meg a mieink visszavonulását. 15-én a sereg nyugalomban maradt, hogy lássa, az ellenség nem szándékozik-e mégis kijönni állásaiból. Őméltósága, Mária mennybemenetelének ünnepén ünnepélyes áldást mondatott RMarco d'Avianoval. Mivel az ellenség nem mutatkozott, 16-án a sereg egy órányival tovább vonult a Dunán felfelé, és aznap nem történt más, csak néhány kisebb összecsapás. A visszavonulás folytatása miatt az ellenség azt ijedt menekülésnek tartotta, kijött táborából, ós 17-én a mi táborunk előtt mutatkozott, ezért a mieink elhatározták, hogy Szalánkemén felé, az élelmiszer ós egy kisebb hajóhad irányába közelítenek. A sereg félig jobbra a Dunán felfelé vette mozgását és rendben el is érte táborát, eltekintve attól, hogy az ellenség néhány ezer lovassal a hátvédre támadott, melyet viszont a lovasság parancsnoka, Styrumb gróf úr és von Hofkirchen táborszernagy úr állandó hadakozással és ágyúzással elhárított, úgyhogy az semmi eredményt nem tudott elérni. Erre az ellenség megnyugodott, egyedül éjfél felé rohant át nagy hirtelen táborunkba az ellenség több lova és tevéje minden nagyrészt szép rakományával, mely nagy riadalmat okozott és mindenki olyan parancsot kapott, mintha az ellenség tényleges nagy csatára készült volna. Bár nem ismerték annak okát, mégis jó jelnek tartották. 18-án megtudták, hogy olyan sok sáska lepte el az ellenséges tábort, hogy az állatok kiszabadították magukat és elszöktek. Mivel bizonyosnak tartották, hogy az ellenség 18-án támadni fog, a sereg előnyösen elhelyezkedett a félig jobbra lévő magaslaton, háttal a Dunának, a balszárnnyal a Szalánkemén előtti sáncok mentén, a jobbszárnnyal a völgyek és a meredek részek mentén, úgyhogy szinte kívánták az ellenség támadását. A nagyvezír viszont a nála lévő franciák tanácsára gyors menetben elhaladt seregünk mellett, és afölött egy órányira Pétervárad felé helyezkedett el, és 24 óra alatt olyan sáncot épített, melynek rendes lőrései, embermagasságú mellvédéi és oly mély árka volt, hogy egészen kevés hely maradt nyitva a ki- és bejárásra. Ezáltal az ellenség úgy gondolta, nemcsak elvágja a mieink kapcsolatát és élelmiszerszállítását, hanem azt is remélte, ahogy azt nyiltan kijelentette, hogy elpusztítja és egyszerre kiirtja egész seregünket, mely így is történt volna, ha Isten szemmel láthatóan nem segített volna bennünket. Mivel az ellenség egy átszökött francia révén hírt kapott, hogy a Boucquoy dragonyos ezred, gróf von Arco vezérőrnagy úr vezetésével a sürgős paranccsal ellentétben a málha kedvéért visszamaradt és előző nap pihenőnapot tartott és 18-án is még 2 órát idő*Thókóly vezette magyar, szerb hajdúk, török zsoldban