Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - NAGY IMRE GÁBOR: Névmagyarosítási törekvések a dualizmus kori Pécsett és Baranyában 1867-1895

lát rendelte el. Rajtuk kívül az egyetlen vármegye Szolnok-Doboka - ahol Bánffy Dezső báró, a későbbi magyarosító miniszterelnök volt a főispán -, amely tett valamit a névmagyarosításért. A törvényhatósági bizottság egy elnökből ós 10 tagból álló fiók névmagyarosító társaságot hozott létre. A fenti megyék azonban inkább szabályt erősítő kivételek, mivel a névmagyarosítási mozgalom ekkor még jórészt társadalmi keretek között maradt. A társaság felhívására csak társadalmi szervezetek mozdultak meg, például Szabadkán (az ifjúsági kör tagjaiból), Szegeden, Balassagyarmaton, Miskolcon, Szekszárdon, Irsán és Aradon névmagyarosító bizottság, Nagykanizsán és Kolozsvárott pedig nóvmagyarosító társaság létesült.

59 Baranyában csak egy nóvmagyarosító társaság alakítási kísérletről tudunk, ám ez is inkább csak a sajtóban felvetődő ötlet. 1885-ben, amikor a mohácsi kerület országgyűlési képviselője, Deutsch Lipót ügyvéd „Német"-re magyarosította a nevét, a Mohács és Vidéke c. lap vezércikkben köszöntötte őt, és nóvmagyarosító egylet alakítására hívott fel: „Lapunk utolsó három számában a »magyarositas tenyezoi« cím alatt közlött cikkek helyi társadalmunk egyes köreiben visszhangot keltettek, a mi annak jele, hogy minálunk is belátják a magyarosodás szükségét és azt óhajtják is. Ha komoly ezen óhaj - a miben nem kételkedünk -, így kezdjük meg a magyarosodást az által, hogy a kinek idegen hangzású neve van, változtassa azt át magyarra. Hadd tudja rólunk mindenki, a ki nevünket hallja, hogy a magyar nemzet tagjai vagyunk. Legyünk valamennyien magyarok nemcsak szívvel, hanem névleg is. Hisszük, hogy sokan vannak idegen hangzású névvel bíró polgártársaink közt, kik talán szívesen magyarosítanák neveiket, de részint nem ismervén az eljárás módját, restellik az avval járó lótást-futást, részint szerény anyagi viszonyok közt élvén, nem nélkülözhetik azt a csekély pénzt, mibe a családi ívek, községi bizonyítványok megszerzése, úgy a kérvény elkészítettése s az összes bélyeg kerülnének. Hogy tehát az illetőnek ne legyen szükséges utánjárással idejöket vesztegetni s a szerényebb körülmények közt élők minél kevesebb költséggel eszközölhessék neveik magyarosítását: indítványozzuk egy »névmagyarosító-egylet« alakítását, melynek célja lenne egyrészt tagjai által a névmagyarosításnak minél több hívet szerezni, másrészt közegei által a szükséges okmányokat megszerezni, a kérvényt elkészíteni s szegényebb sorsúaknái a felmerülendő költségeket az egyleti pénztárból fedezni. És tekintve, hogy legtöbbe szoktak kerülni a családi ívek, az egyletnek meg kellene nyerni hazafias lelkészeinket, kik a cél hazafias voltától áthatva, a névmagyarosításhoz szükséges családi íveket díjtalanul állítanák ki. És hogy ily egylet mielőbb megalakuljon és működését mihamarább megkezdhesse és sikerrel folytathassa, felhívjuk országos képviselőnket, hogy álljon a névmagyarosítási ügy élére és kezdeményezze a »névmagyarosító-egylet« megalakítását. Bizton hisszük, hogy ő, ki a névmagyarosításban is jó példával ment elől, e téren is sikert fog aratni."

60 Német Lipót válaszában, bár a célt helyeselte, az egylet alakítását feleslegesnek ítélte: „Nem tartom pedig szükségesnek azért, mert a névmagyarosítás útja és módja oly egyszerű és könnyű, hogy ahhoz a nehézkes egyleti szervezet teljesen felesleges. Azt hiszem, hogy ha t. szerkesztő úr lapja hasábjain az eljárást röviden közli, evvel jobban elősegíti az ügyet, mint tíz gyűléssel, mert a gyűléseken csak azok jelennek meg, kik az egylet tagjai s már ismerik az eljárást, míg a lapban adott közlemény a nagy közönség közkincsévé válik, de azonfelül meg vagyok arról is győződve, hogy minden ügyvéd és jegyző szíivesen ad felvilágosítást, mindenkinek e tárgyban."

6 Telkes i. m. 70-74. p. Névmagyarosítás. In: Mohács és Vidéke, 1885. dec. 20. 1-2. p. Névmagyarosítás. In: Mohács és Vidéke, 1886. jan. 3. 2. p.