Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

Általában nyersen, télen sütve ették. A sütése hasonlóan törtónt, mint a krumplié. Sütéskor a birs péppé vált és különös ízű lett. A naspolya nem tartozik a közkedvelt gyümölcsök közé. Gyömölcse minden faluban megtalálható, általában a szőlőben ültették. Szemzése az erdőből hozott galagonyába vagy birsbe történt. Igen későn érik, ezért addig nem szedték le, amíg a dér többször meg nem csípte. Legtöbben a présház padlásán vagy odahaza tárolták. A gyümölcsfák kezelésére különös gondot nem fordítottak. Kora tavasszal elvégezték a szükséges metszést, a száraz, a feleslegesnek bizonyult ágakat levágták, hogy a fa koronája ne legyen túl sűrű. A belsejét szintén megritkították, hogy az szellős legyen ós napfényt kapjon. Egyedül a diófa ágait nem metszették soha, a száraz ágakat hagyták, hogy azok maguktól lehulljanak. A fiatal fák körül ősszel kör alakban felásóztak, hogy azok több nedvességet kapjanak. A levágott nagy ágak sebhelyeit, vagy a megsértett fa kérgét sárral vagy trágyával bekenték és ruhadarabbal lekötötték, hogy az le ne essen róla. A fák törzsét tavasszal mésszel kenték be, hogy a különböző rovarok a kéreg alá ne bújjanak be. A rendszeresen meszelt fák törzseinek kérge szép sima maradt ós fényes lett. Bő termés esetén a roskadozó ágakat botfákkal támasztották alá, hogy azok le ne törjenek. A kivágott gyümölcsfák törzsét: almát, körtót, diót és szilvát nem tüzelték el, hanem félretették. A diófa törzsét eladták a bútoriparnak, szilvából mozsarat készítettek, almából és körtéből tamburica hangszert és szövéshez vetélőket. Minden faluban jó néhány férfit lehetett találni, akik értettek a gyümölcsfák szemzésóhez, és akik egy-két szemzést mások számára is szívesen megcsináltak. A szemzést a tavasz végén vagy ősz elején végezték. A korai szemzés az ősz beálltáig 30-50 cm hosszúra kihajtott. Az őszi, alvóra történő szemzést augusztus végén csinálták. Ilyenkor a szemzés csak összeforrt az alannyal, de nem bújt ki a szemből, hanem az ősz közeledésével „elaludt". Az őszi szemzésnek az a nagy előnye, hogy a tavaszinál erősebben fejlődik és vesszője is vastagabb, mint a korai szemzésé. A szemzéshez szükséges gallyat lehetőleg előtte vágták le, de előfordult, hogy egy nappal korábban hozták. A szemet a gallyról úgy vágták le, hogy azon egy kis fa maradjon, majd a vessző bőrét T alakban felvágták ós a szemet aláhúzták, s végül rafiával szorosan lekötötték. A szemzést a földtől néhány centiméterre csinálták, hogy a forradás ültetéskor teljesen a földbe kerüljön. A legjobb szemzőalanynak a kisujjnyi vastag vesszőt tartották, ennél erősebb alanynál a szemzést ágakban végezték. A fák ültetését ősszel tartották a legjobbnak, mert az sokkal könnyebben megeredt. A nemesebb gyümölcsfajták termesztésének szükségéről a megyénkben a 19. század első felében olvashatunk.

137 Ez ügynek néhány lelkes munkása is ismert: köztük Vlásity György egerági plébános, aki a hozzá tartozó falvakban, Átán, Szőkéden, Személyben ós Pécsudvardon szorgalmazta az új gyümölcsfajták termesztését. A nemesebb fajtájú gyümölcsfák elterjedését a megyei vezetők abban látták, hogy községenként sürgették a faiskolák létrehozását. Céljuk az volt, hogy a fajtaváltozást helyben oldják meg. Az egykori apró, savanyú ízű almák és körték helyébe újak kerültek. Az almák közül a zöld, a félig sárga, a félig piroskás színű volt a legismertebb. Az utóbbi nagyra nőtt, míg a zöld héjú köze137 BML CV. 1829.