Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - SAROSÁCZ GYÖRGY: Fejezetek a Pécs környéki bosnyákok(horvátok) szántóföldi és kertgazdálkodásáról

A Pécs környéki bosnyák horvátok között a fejlett szőlőművelés csak a jobbágyság felszabadítása után, az 1870 es évek táján következett be, amikor eljárnak a pécsi bosnyákokhoz napszámba, de voltak többen, akik fiatal korban, mint szolgalegények éveken keresztül munkát vállaltak náluk. Megemlítendő, hogy sokan és rendszeresen jártak hozzájuk napszámba, egészen az 1940-es évekig. Részben itt, részben a papnevelde kökényi szőlőjében ismerhették meg a fejlettebb művelést és a borok kezelését. A napszámosok az egész hetet a pécsi szőlőhegyen töltötték, a présházban kaptak szállást.

132 Minden napszámba járónak megvolt a maga szőlősgazdája. Az 1900-as évektői Kökényből, Pogányból és Személyből többen járnak el napszámba szőlőt oltani a pécsi, a siklósi ós a nagyharsányi szőlősgazdákhoz. A filoxéra pusztítása után a direkttermő fajták közül nagyobb mórtékben nohát, kisebb részben fekete otellót ültettek. A legtöbb noha a nemesebb fajták számára kevésbé alkalmas falvakban: Szőkéden, Szalántán ós Németiben volt, de kisebb mértékben mindenütt megtalálható. A noha ültetése a kedvező talajviszonyokkal rendelkező falvakban azzal magyarázható, hogy termesztője kevésbé értett a szőlőműveléshez, ugyanakkor nem volt munkaigényes. Az új, nemes szőlőfajták metszésénél különös gondot kellett fordítani, hogy a tőke belseje üresen maradjon, vagyis a meghagyott csapok kifelé álljanak, lehetőleg arányosan elosztva. Egy tőkén 4-6 csapot hagytak, egy csapon két szemet, amelyről két szál vesszőt vártak. Az új szőlőnél az első években a tőke kialakítására törekedtek. Ezért csak annyi vesszőt hagytak, ahány éves volt: a gyenge tőkénél a visszametszést alkalmazták, vagyis kevesebb vesszőt hagytak termőre, hogy az megerősödjön. A metszésnél mindig a tőke fiatalítására is ügyeltek: az öreg csapokat levágták és újakat hagytak, a száraz csonkokat pedig eltávolították. Az első kötözésnél a tőke belsejében kihajtó vesszőket letépték, hogy az beiül üresen maradjon, mert könnyebben szellőzik, ós nincs kitéve a gombás betegségeknek. Ugyanakkor a külső vesszők tökéletes permetezése jóval könnyebb és hatásosabb. A tőke külső felületén lévő satnya hajtásokat szintén letépték, az egészséges vesszőket, amelyek ugyan termést nem hoztak, de a jövő óvi metszésnél szükség lesz rájuk, azokat meghagyták. A vesszőket szüretig rendszeresen kacsolták. A szőlőművelésben a nők és a férfiak egyformán részt vettek. A kikapáiást és a nyári kapálást, a kötözést többségében a nők végezték. A metszés, a karózás, az ültetés, az oltás és a permetezés kizárólag a férfiak munkája volt. A férfiak, ha volt idejük, a kapálásban is segítettek, különösen a bekapálásnál. Aki jelentős szőlőterülettel rendelkezett, ott a család két legidősebb tagja tavaszi és nyári idejét a szőlő körüli munkával töltötte el. Ez a szőlőre nézve igen hasznos volt, mert a köznép azt tartja, hogy a szőlőnek szolga és nem gazda kell. Ez a felismerés feltétlenül a.szőlőművelés igényességére utal. A borok kezelésében bekövetkezett változások a pincék és a hozzá kapcsolódó présházak további építésével folytatódtak. A leszedett szőlőből a lót taposás A személyi adatközlők szerint Tóth Gergely nevű (bosnyák) lakójuk tavasztól őszig eljárt a pécsi Gyükés nevű szőlőhegyre napszámba. Mint a falu harangozója minden délben hazajött harangozni: napnyugtával szintén hazatért. Ezt a 10 km. távolságot fél-fél óra alatt tette meg.