Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1990/1991. (Pécs, 1992)

Tanulmányok a nemzetiségtörténet köréből - KISS Z. GÉZA: A Dráva-völgy magyar-horvát etnikai csoportjai egy társadalomtörténész szemével (1664-1849)

A békés kihívások kora Etnikai csoportok és politikai rendszer A szatmári béke (1711) után külső ellenség nem járta többé a Dráva-völgyet. Különböző népességű (tájunkon csak magyar ós horvát) lakói a Habsburg Birodalom ós ezen belül a Magyar Királyság polgárai lettek. Az előbbi - lemondva a spanyol ág tengeren túli álmairól - most válik közép-európai hatalommá, az utóbbi pedig az uralkodó osztály különböző kompromisszumai révén keresi a helyét a soknemzetiségű államszervezetben. E kettős kötődés szemmel tartása regionális méretekben is nélkülözhetetlen, mert fontos meghatározója a táj ós benne a kisebb-nagyobb emberi közösségeket ért állami, uradalmi ós egyházi kezdeményezéseknek. Az államrendszer összetett voltából és a Habsburgok stabilizáló - modernizáló törekvéseiből adódóan nemcsak a 18. századi szervezet egészére vonatkozó kezdeményezések (az új Magyarország státusát szabályozó 1715. évi tőrvények, a Pragmatica Sanctio, továbbá a közigazgatási és törvénykezési reform elfogadása az 1722-1723. évi országgyűlésen stb), hanem olyan felvilágosult rendelkezések is születtek, amelyeknek hatékonysága vagy az osztályhelyzet, vagy bizonyos helyi adottságok függvénye volt. Gondoljunk itt a közlekedés birodalmi érdekeire, amelyek szolgálatában jobbágyok tízezrei építették az utakat, hidakat, gátakat, tisztították a folyómedreket és vontató utakat. Évenként többszöri távollétük kárát gazdaságuk látta. A helyi adottságok - birodalmi nézőpontból - lehetnek országos vagy regionális méretűek, pontosan tervezni őket központilag lehetetlen. Erre igen jó példa a 18. század közepétől kiadott több 'erdővédő rendelkezés. Alkotóik nyugat-európai példák felhasználásával készítettek olyan rendelkezéseket Ausztria számára, amelyeket a vízszabályozás előtti Magyarországon is végre kellett volna hajtani. A 18. századi erdők Nyugat-Európában ekkor már tüzelőt ós ipari nyersanyagot termelő mezőgazdasági üzemek voltak, az emberek élelmezésében, az állatok takarmányozásában szerepük semmi. E rendelkezések bevezetésére, illetve végrehajtására a 18. század derekán (1755: káptalani, 1764: siklósi uradalom) ós a 18-19. század fordulóján (vajszlói, sellyei, felsőszentmártoni, lakócsai uradalom) kórvények ós tiltakozások tömegével reagált a lakosság, mert a tilos erdők rendszerének bevezetésével az uradalmak összeszorították mozgásterét ós megfosztották az erdők haszonvételeinek (ingyenes vagy kedvezményes) használatától. Az ország etnikai csoportjai számára, amelyek táji-történeti okoknál fogva még nem jutottak el a mezőgazdaság három ágának (állattenyésztés - földművelés gyűjtögetés) markáns szótválasztásáig, vagy ezek mindegyikének produktuma nélkülözhetetlen volt számukra, igen súlyos helyzetet teremtett az 1767. évi úrbérrendezés. A Dráva (ós más folyók) mocsarai között, az osztásos földközösség keretében az emberek saját szükségletükre termeltek kenyérnek, kásának valót, kaszáltak füvet, s a rendelet csak ezt a területet nyilvánította „védett" paraszti földnek. A változatlan földmennyiség ós a növekvő népesség konfliktusai rendszerint csak a legkisebb közösség, a család szintjén ábrázolhatók, s ott váltak különböző kóros változások előidézőivé. A felsorolt birodalmi intézkedések egyaránt vonatkoztak mindkét etnikai csoportunkra. A birodalomhoz való tartozás azonban bizonyos előnyhöz juttatta