Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1971. (Pécs, 1972)

BARANYAI HELYTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Madas József: Helyszínrajz az 1722. évi Pécs-belváros utcáiról és telkeiről

A DK-i negyed a legritkábban beépített része a városnak, annak ellenére, hogy az akkor legfontosabb útvonal, a Budai utca, most Kossuth Lajos utca, déli oldala is beletartozik. Ettől dél felé haladva a telkek növekszenek már, de a Munkácsy Mihály utca alatt a változás ugrásszerű. Már alig vannak telek határok. Joggal lehet feltételezni, hogy ez a terület a középkorban egyáltalában nem volt beépítve, hanem szerzetesrendek rendházai voltak rajta. Több kutató eddig is ide helyezte a dominikánusok középkori rendházát. Mivel azonban ez a terület egy rendháznak túlságosan nagy, nyílván más szerzet is települhetett ide. Most nem tudjuk, hogy annak idején hol volt az ágostonok középkori rendháza. A középkori Szent Erzsébet ispotály helyét sem ismerjük megbízható módon. Ugyanis csak 1693-ban jelentkezik az első említése annak, hogy az a líceum telkén volt. Nem lehetetlen, hogy a kórház is itt lehetett. Mindezekből fakad, hogy a telkek mérete itt a legnagyobb, a lakóházak száma itt a legkisebb, tehát ugy a beépítési sűrűség, mint a laksürüség mélyen az átlag alatt mozog. A beépített telkek 79 %-ához tartozik házikert is, még pedig területileg a legnagyobb házikertek. A házikertek számát tekintve, csak az ENY-í negyedben ilyen kedvező a helyzet, azonban ott a kertek lényegesen kisebbek. Minden szempontból éppen ellentétes a helyzet az ÉK-i negyedben. A város telkeinek 48,1 %-a, a lakóházainak 49 %-a itt van. A ,beépített telkeket 48 %-án van csak házikert és azoknak jelentékeny hányada is olyan kicsi, hogy alig fért el benne több néhány ágyásnál. A beépítési sűrűség és így a laksürüség messze meghaladja a többi városnegyedét. A sűrűség azonban itt is egyenlőtlen. A legnagyobb telkek a déli és nyugati részén vannak. Ebből fakadt, hogy a legtöbb nemesi ház és a császári tisztviselők házai, többnyire itt voltak. Északkelet felé haladva azonban a telkek szemmel láthatóan kisebbednek, az utcahálózat zavarosabbá válik, míg végül a Kis Flórián utca környékén kialakul egy olyan terület, melyet a beépítési viszonyok alapján, akármelyik fallal kerített középkori városban is elhelyezhetnénk, anélkül, hogy kirína a környezetéből. Csak az a különbség, hogy a házak földszintesek, nem pedig emeletesek, mint a kis telkeken, ahol a lakók igazi városi polgárok. Amiből az is következik, hogy e terület lakói nem voltak módos céh tagok, vagy kereskedők, hanem kis emberek, kik megélhetésük alapját valami mesterségből és azt kiegészítő mezőgazdasági munkából ötvözték, vagy valamiféle szolgálatban állottak. Az északi városfalnak támaszkodó telkek, azok beépítettsége, igen emlékeztetnek a Tímár utca mentére. Feltételezhető, hogy ezek a telkek sem léteztek a középkorban és a török alatt. Legfeljebb egyes telkek alsó részén állhattak házak oly módon, hogy a falak menti forgalmat ostrom esetén, ne akadályozzák. Ezt abból véljük megállapítani, mivel a terület kétharmad része még 1722-ben is beépítetlen anélkül, hogy itt romokról tudnánk. Fenti megállapítások nem elemző munka részei, csak észrevételek, melyek a hosszadalmas munka folyamán, a részletek kialakulása közben jelentkeztek. Esetleges elemző munkának sokkal komplexebbnek kellene lennie és nem szabadna csak a telkek számából, méretéből, beépítettségéből kiindulnia, hanem még sok más szempontot is fel kellene használnia. Mivel engem most csak a telkek és épületek problémái foglalkoztatnak, ilyen elemző munkákra nem is kívántam kiterjeszkedni. A helyszínrajz elkészülte után mód nyílt a mostani állapottal való egybevetésre. Ennek eredményeként megállapítható volt, hogy az eltelt két és fél évszázad alatt, az 1722. évi számozás szerint, alábbi telkek maradtak változatlanok: