Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)

TANULMÁNYOK, FORRÁSISMERTETÉSEK - BARANYA MARGIT: A pécsi egyetem diákjóléti intézményeinek működése a felszabadulás után

Hivatal igazgatóját, hogy dec. 31 — ig a kollégium bútorzatának kiegészítését segitse elő, töb­bek között azért is, mert 20 külföldi egyetemi hallgató elhelyezéséről kell a közeljövőben gondoskodnia.87/ Okt. 14. A Katnoa József Állami Jogászkollégium mb. igazgatója a következőket jelenti a Diákjóléti Hivatal igazgatójának a kollégium állapotáról és szükségleteiről: a kollégium most már teljesen ép, felszerelése azonban nagyon hiányos, ezért szükséges lenne sürgősen a be­ruházásokra, különösen kályhákra, asztalokra, szekrényekre, A tüzelőszükséglet fedezve nincs , az egy évre megállapított 2 70 mázsa I. osztályú szén és 60 máza fa kevésnek látszik, szakvéleményt kér. A kollégium alkalmazottairól -, 3 takarítónő és egy altiszt - jelenti, hogy 1947. szept. 1-. óta tett három felterjesztés ellenére sincsenek kinevezve, igy különdíjakat és beszerzési segélyt sem kaptak. Kinevezésükkel kapcsolatban sürgős intézkedést kér a Diákjóléti Hivatal igazga­tójától. 88 / Okt. 15. A VKM Országos Diákjóléti és Kollégiumi Hivatala (ODKH) október havi dologi ellátmányként 18. 000 Forintot utalt ki a pécsi Diákjóléti Hivatalnak.89/ Okt. 28-án a Diákjóléti Bizottság Ülésén az elnök előterjeszti az okt. 31-ig kiadott tanul­mányi segélyekben (menza) részesült hallgatók névsorát. E szerint pl. okt. 15 — 31. -ig 98 e­gyetemi hallgató részesült menza-kedvezményben, azaz ingyenes ebéd és vacsora juttatásban. Ugyanakkor 6 hallgató összesen 200 Forint beiratkozási segélyt kapott az ifjúság képviselői­nek javaslata alapján a Diákjóléti Bizottságtól. A jelentés szerint november hónapra vonatkozóan 196 menza-kedvezmény iránti kérelem ér­kezett a Diákjóléti Hivatal titkárához, melyet elbírálásra és javaslattételre a MEFESZ szo­ciális osztályához tett át. Ez utóbbi javaslata alapján teljes ebéd és vacsora kedvezményben 38 hallgató, ebédkedvezményben pedig 87 hallgató részesül. Egy nov. 14-i döntés alapján az előbbiek számát 50-re, utóbbiakét 94-re emelték.90/ Nov. 6-18-ig a következő összegű és rendeltetésű ellátmányt utalt ki a VKM ODKH a Pécsi Tudományegyetem Diákjóléti Hivatalához: Nov.6. szociális segélyekre 11. 280 Ft-ot, ebből pótolják az eddigi diákszociális hozzájárulás­ból októberben felhasznált Összeget is. Nov. 18. dologi ellátmány cimén 19. 000 Forint az engedélyezett összeg: a kiutalt pénzből a menzai ellátás költségeire személyenként napi 3 Ft-ot vesz számításba a minisztérium.91 / Nov. 25-én érkezett a ODKH 281. 505/1947. sz. leirata, mely szerint 27. 464 Forintot utalt át azzal, hogy a már tartalékolt 4536 Forinttal együtt azt a hallgatók rendkívüli segélyére és ta­nulmányi segélyekre fordítsa a Diákjóléti Hivatal. A leirat szerint 30. 000 Forintot keU kifi­zetni rendkívüli segélyekre az alábbiak szerint ; 300 db. 50, és 100 db. 150 Forintos segély­ként. A rendkívüli segélyekre vonatkozó pályázatot meg kell hirdetni és a segélyeket legkésőbb dec. végéig ki kell fizetni. A rendelkezésre álló 42. 000 Forintból tanulmányi segélyre fordít­ható 12. 000 Forint. Ez utóbbi összegből 1000 Forintot a Pedagógiai Főiskolának utalt ki az ODKH. 92/ Dec. 5-én a Diákjóléti Bizottság ülésén az elnök bejelenti a Pedagógiai Főiskola csatalkozását a Diákjóléti Hivatalhoz, Az ülés első tárgysorozati pontja a rendkívüli tanulmányi segélyek feletti döntés. A folyamdók részéről beérkezett 392 kérelem. Ezekkel a Diákjóléti Bizottság ifjúsági tagjai: a MEFESZ képviselői és ezt megelőzően az egyes évfolyamok is foglalkoztak, és a kérelmek elbírálására javaslatot dolgoztak kia az adományozást illetően. 93/ Dec. 15. és 17-én a következő összegeket utalta ki a ODKH a pécsi Diákjóléti Hivatalnak az alábbi rendeltetéssel: December havi tanulmányi segélyre és ösztöndijra 19. 000 Forintot. Az összeg 50 %-át a tanulókörökben jó munkát végző hallgatók jutalmazására kell fordítani. Dologi ellátmányként 2 0. 000 Forint érkezett, ebből a menzai ellátás költségeire személyen­ként napi 3 Ft-ot vett számításba az ODKH, és egyben közli, hogy a leutalt összeg 20 %-át az esetleg fennálló köztartozások fedezésére kell fordítani. Karácsonyi segélyként 14 db. 400 Ft-os ruhautalványt és 1. 400 Ft. értékű könyvet utalt le a minisztérium a Diákjóléti Bizottság rendelkezésére, odaítéléséről a Bizottság dönt.94/ Dec. 16. Az 1948/49. tanév második felére áUami szociális ösztöndij elnyerésére pályázatot hirdet az ODKH. A pályázati felhívás szövegéből idézem a következő sorokat: "A magyar dol­gozó osztályok áldozatkészsége, önfeláldozása, a három éves terv előrehaladása lehetővé te­szi a rászorult egyetemi és főiskolai hallgatók eddiginél fokozottabb támogatását az 1949-es évben. Ezért a munkás és szegényparaszt hallgatók, valamint a dolgozó értelmiség jó mun­kát végző gyermekei számára pályázatot hirdet 1948/49. tanév második felére, 1949. jan. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents