Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)

TANULMÁNYOK, FORRÁSISMERTETÉSEK - BARANYA MARGIT: A pécsi egyetem diákjóléti intézményeinek működése a felszabadulás után

Jul. 5-én a Diákjóléti Hivatal igazgatója jelenti a VKM-nek, hogy az Er zsebek KoUégium újjáépítésére előirányzott összegből eddig 65. 000 Forintot utaltak ki, a megállapított 80. 000 Forintból.54/ Jul. 14. A VKM 100 898/XI-2-1947. sz. leirata szerint a Gazdasági Főtanács 5. 400/1947. sz. határozatával a július havi magasépítési beruházási hitelt 10 %-al, a póthiteleket 20 %-al csökkentette. E szerint a pécsi diákjóléti intézmények épületeinek július havi magasépítési hitelét 9. 000 Forintban, póthitelét pedig 25. 000 Forint összegben állapította meg, melyet a leirat szerint az Erzsébet Kollégium helyreállítására kell fordítani.55/ Aug. 22. A VKM 113. 036/1947. III. sz. leiratában értesiti a Diákjóléti Hivatal igazgatóját, hogy a keszthelyi diáküdülő élelmezési költségeire ellátmány cimén 4. 000 Forintot kiutalt.56/ 1947 - 48-as tanév Szept. 8. A Diákjóléti Hivatal igazgatója a VKM-hez intézett felterjesztésében az 1947/4B. tanév első felére 38. 400 Forint kiutalását kéri 100 egyetemi hallgató ingyenes menzaellátá­sának biztosítására. 5 7/ Szept. 15. A Szociáldemokrata Párt Orvos Csoportja orvosai családi estjének megtartá­sára gyüjtőivetadott ki; a rendezvény bevételét 500 Forintot a szegénysorsu orvostanhallga­tók segélyezésére adták át a Diákjóléti Hivatalnak. Az adományt a Hivatal igazgatója szept-. 15-én kelt levelébe köszönte meg a hallgatók nevében. 58/ Szept. 18. A Diákjóléti Hivatal igazgatója jelenti a VKM-nek, hogy a háború során állagá­ban súlyosan megrongálódott Erzsébet Kollégiumot sikerült helyreállitani a minisztérium tá­mogatásával, és az uj tanév kezdetével 1947. szept. 15-én rendeltetésének átadják.59/ Okt. 10. A Nagy Lajos Kollégium igazgatója kérelemmel fordul a Magyar Vöröskereszt Pécsi Kirendeltségének vezetőjéhez, hogy 15 rend ruhára való anyagot utaljon ki a kollégium szegénysorsu hallgatóinak támogatására. A tanárok ugyanis szomorúan tapasztalják, hogy az egyetem ifjúságának jelentékeny része súlyos ruházkodási gondokkal küzd, egy részük hiá­nyos öltözetben jelenik meg az előadásokon. Méteráru kiutalás esetén a ruhák megvarratása­inak és a hozzávalóknak a költségét a Diákjóléti Hivatal vállalja.60/ 1947. okt. 14. A VKM 136. 393/1947. III-3. sz. leiratával 2268 Ft. ösztöndijelőleg kiutalá­sáról értesiti a pécsi Diákjóléti Hivatalt. 61/ Dec. 6. A Diákjóléti Hivatal vezetője a VKM 168. 246/1947. III./3. sz. leiratára jelenti, hogy a szociális ösztöndijakra meghirdetett pályázatra 111 folyamodvány érkezett be, 89 or­vostanhallgató és 22 joghallgató részéről. A kérvényeket először a Diákjóléti Hivatal állí­totta össze, megállapítva a folyamodók pontszámát, majd aPEDE elnöksége nézte át és ennek javaslata alapján foglalkozott a Diákjóléti Bizottság az ösztöndijak odaítélésével. A bizottság teljes ülésén hozott döntés alapján a pécsi egyetemre eső 42 ösztöndíjból I. osztályú ösztön­dijat 4 joghallgató és 10 orvostanhallgató kapott, H. osztályút 3 jog- és 11 orvostanhallga­tó, III. osztályút pedig 3 jog- és 11 orvostanhallgató. 62/ 1947. dec. 31. A Diákjóléti Hivatal vezetője felterjesztésében az egyetemi hallgatók men* zatámogatására kiutalt segély összegéről kér tájékoztatást a VKM-től, hogy a kedvezménye­ket a hivatal kioszthassa a tanév II. felére. Egyben jelenti, hogy a pécsi egyetemen eddig 100 kedvezményes menzaellátást osztottak ki a hallgatók között. Az ebéd és vacsora 4 Ft. ba kerül, tehát e gy kedvezményes hely 30napos hónapot számítva 120 Forintot jelent. Amennyi­ben 100 hallgató részesül ilyen kedvezményben a havi segélyösszeg 12. 000 forintot tesz ki. A tanítási szüneteket beszámítva, félévre 100 hallgató kedvezményes ellátására 46,400 Fo­rintra van szükség. Az egyetemnek 1000 hallgatója van e tanévben, tehát a kedvezményezettek száma az egész hallgatóság 10 %-a .63/ 1948. jan. 27. A MEFESZ beadvánnyal fordult a VKM VI. ü. o. -hoz, melyben az egyetemi hallgatók által fizetett szociális hozzájárulásból befolyó összeg 50 %-ának felhasználását ké­rik a következő célokra: a MEFESZ és kari egyesületek menzáinak feljavítása, ösztöndijak létesítése, a rászoruló egyetemi hallgatók pénz , - ruha és jegyzetsegélyben való részesí­tésére.64/ Febr. 3. A Diákjóléti Hivatal vezetője jelenti a Rektori Hivatalnak, hogy a VKM 191. 223/1948. III. sz. leiratában arról tájékoztatta, hogy a diákszociális hozzájárulásból be­folyó összeg 50 %-át a MEFESZ a minisztériumtól kérte az általuk felsorolt célok felhasz­nálására.

Next

/
Thumbnails
Contents