Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1970. (Pécs, 1971)
HELYTÖRTÉNETIRÁSUNK FELADATAI - VARGHA KÁROLY: A honismereti mozgalom Baranya megyében
A. / A HONISMERETI SZAKKÖRI MOZGALOM 10 ÉVE a. / A kibontakozás, a szervezés A tények ismeretében bátran kimondhatjuk, hogy a honismereti törekvéseknek szakköri mozgalommá való összefogásában a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának, illetve a Baranyai Művelődés (1957-től, 1960-tól Művelődési Tájékoztató) c. kiadványának, az MSZMP művelődéspolitikai irányelveinek, a párt VII. Kongresszusán a művelődési területre megszabott tennivalóknak, mindezeken tul pedig a felszabadulás 15. évfordulójára való előkészületeknek volt kiemelkedő szerepe. A Baranyai Művelődésben az első számtól kezdve (1957 június) él az "Ismerd meg Baranyát!" rovat, és igyekszik összefogni a megye honismeret és helytörténet iránt érdeklődő embereit. A rovaton kivül a hirek között is találunk a mozgalom kifejlesztésére irányuló törekvéseket. 1958-ban a Baranya megyei és Pécs városi Művelődésügyi Osztály pályázatot hirdetett munkásmozgalmi hagyományok gyűjtésére. (Az I. Magyar Tanácsköztársaság 40 éves jubileumára). A lap eztirja: "A megyei és városi középiskolák tanulói nagy lelkesedéssel végezték a gyűjtőmunkát a téli szünetben, és igen értékes anyagot gyűjtöttek össze a munkások, uradalmi cselédek életére vonatkozóan. Felkerestek sok régi vöröskatonát és munkásmozgalmi harcost, és feljegyezték élményeiket. A Művelődési Osztályok az anyagot könyv formájában kiadják. " (i. m. 1958. III. 152. 1. ) Ha azt is tudjuk, hogy a gyűjtés anyaga valóban meg is jelent, megértjük az emberek lelkesedését a honismeret iránt. Ugyanez a szám már azt is elárulja, hogy ilyen munkáknál milyen erő rejlik a közösségben: "A sásdiáit. isk. alsótagozati munkaközössége már a tanév elején meginditotta a munkát. Igen ügyesen készítették el közös munkával a HL osztály lakóhelyismereti anyagát", (u. o. ) Néprajzi munkára mozgósit ugyan, de a honismereti szakkörök gondolatát is ébreszti az akkor még csak tervezett Ormánsági Múzeum részére folytatott tárgygyűjtés, (u. o. 155. 1. ) Néprajzi gyűjtőmunkára buzdit a lapban Zentai János, a kémesi tanácstitkár, (1958. jun. 62-65. 1. ) sőt cikke végén ki is mondja a néprajzosok panaszát: "Nincs szervezetünk, nincs egy összekötő kapocs. . . Több segitséget kérünk, több törődést, és akkor mi is többet és jobban tudunk dolgozni. . . " Mohácson a foto-szakkör ekkor már bizonyos honismereti feladatokat old meg: elkésziti a város 12 éves fejlődését dokumentáló képkiállitást. (u. o. 70. 1.). Dr. Gállos Ferenc nekrológja (83. 1. ) azt emliti, hogy Pécsváradnak ez a fiatalon elhunyt honismereti kutatója egész sereg honismereti ügy megoldásán fáradozott: "vármúzeum létesitése, egy néprajzi, történelmi, turisztikai, földrajzi és botanikai szempontból is érdekes keletmecseki ismertető megirása, Pécsvárad idegenforgalmi szempontból való fellenditése." A baranyai ünnepi hetek keretében Sásdon, Szigetvárott, Nagypeterden, Kémesen, Bogádon, Nagynyárádon, rendezett népművészeti és néprajzi kiállítások is ébresztgetik a honismeret iránti érdeklődést. Ugyanilyen irányban hat minden évben (1959-ben már a VII. ) az Országos Néprajzi Gyüjtőpályázat, amelyen Baranyában ekkor öten nyernek dijat. Jelentősen szolgálja a honismeret felé való fordulást az is, hogy a Megyei, Tanács VB. 1959. március 26-i ülésén foglalkozik Baranya megye műemlékvédelmével és a muzeumok helyzetével. Határozatot hozott: a szigetvári vár feltárási és helyreállítási munkáira, a siklósi vár munkáira 300 000 Ft, a pécsváradi vár munkáira pedig 50 000 Ft póthitelt biztosított. Fény képpályázat kiírását határozta el a megye műemlékeinek lefényképezésére. A siklósi gimnázium diákjai a felszabadulás 15. évfordulójára 22 község fejlődését irták le, vagy foglalkoztak a faluban levő állami gazdaság, gépállomás, termelőszövetkezet életével. Siklóssal magával 4 tagu brigád foglalkozott, ami az erők egyesítésének igényét jelzi. 1960. március 24-én a Megyei Tanács Népművelési Osztályán Lemle Géza átadta e sorok írójának az "Ismerd meg Baranyát!" c. rovat vezetőjének az "irányelvek a honismereti