Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1969. (Pécs, 1969)

FORRÁSISMERTETÉSEK - PETROVICH EDE: Pécs utcái és házai 1687-ben

Előbbiek környékén ugyanannyi, de alul falazott " 3 Ugyanazon utcában alul falazott, jókarban 11 4 Ezekkel szemben 4 rom és romos ház " 1 Ugyanabban az utcában 3 más rom és ház " 2 Lejjebb 2 rom és alulfalazott ház " 1 À négy kanálisról,magyarul Négy csatornyáról nevezett kútnál Török templom, mely a jezsuitáknak van kijelölve. Összesen Ugyanott az előbbivel szemben egy Mosché módjára épült Fürdő, most az Őr­ség foglalta el, hármas kupolával van födve. Közvetlenül mellette falazott ház, fölül fából, összesen Itt van egy Traktus, mely a Nagy utcáig terjed és mindkét oldalon romos. Nagy utca. Ennek elején van 4 romos, egykor falazott ház, összesen Ugyanabban az utcában a hadsereg Komisszáriusának házáig van 7 mindkét ol­dalon falazott, de közülök a felső szomszédos romos ház, összesen A Komis sz ár iusoknak egy másik háza, mely mellett áll egy nagy, jókarban lévő ház és egy Mosché, azaz török templom, összesen Vele szemben egy másik rombadőlt Mosché és vele szomszédosán egy jókarban lévő ház, összesen Vele szemben egy elhagyatott, vele összefüggő, kissé romos ház, összesen Ezt követi a fürdő mely romokban áll A Fürdő környékén tágas telek, a telek mellett egy fából készült jókarban lévő ház, összesen Ezzel szemben egy nagyon jó és mellette egy romos ház. Összesen Innen számitva a budai kapuig találtunk 8 romot a kereskedők üzleteivel és a Mechek Su (Folyó)-t. Összesen A Kis utcában Elindulva a budai kaputól lefelé az utca magába foglal 9 egyszerű házat és azon­felül vele szemben 3 jobbkarban lévőt, összesen Alsó szakaszán 12 egyszerű elhagyatott ház, és azonfelül 6 középszerűt, egy jó­karban lévővel, összesen Ugyanabban az utcában lejjebb van 4 elhagyott telek, 2 jókarban lévő házzal, összesen Az előbbiek környékén 3 egyszerű, romos és 2 szinte alapjaiból kiforgatott ház, összesen Előbbiek folytatásában alul 2 telek és elhagyott ház, összesen Ugyanott feljebb tér vagy telek 4 ház épitésére. Alsó folytatásában köböl épült ház és vele szomszédosán felében rombadőlt, összesen Ugyanitt egyszerű ház, összesen A Nagy utcától a Siklósi kapuig. Két egyszerű ház több rommal, felső oldalán 12 ház és 2 alul falazott ház, összesen

Next

/
Thumbnails
Contents