Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1969. (Pécs, 1969)

TANULMÁNYOK - SZITA LÁSZLÓ: A Pécsi Dohánygyár kapitalizmus kori fejlődésének néhány vonása 1912-1944

játitotta a többi munkafolyamat ismereteit is. Erre szüksége is volt, mert a gyakori átcsopor­tosítások erre kényszeritették. Ebből látható, hogy a teljes gépesítés előtti periódusban a do­hánygyári munkásnők feltétlenül sokoldalúbban képzett munkásréteget jelentettek, és nem he­lyezhetők egyszerűen a "betanított gépi munkás" kategóriába. A harmincas évektől ez a sajá­tosság elhalványul, a kézi müveletek kiszorításával elveszti jelentőségét a szakismeret, helyé­be lép a különböző gépek kezelésének ismerete. A gyáron belül az összmunkásság létszámához viszonyítva a dolgozók szakmai megoszlását két különböző időszakból készített százalékos kimutatás a következőképpen mutatja: 3 ** Tisztviselő Műszerész Szakipari Dohányf eldo lgo­Ideiglenesen É V zásban közvetlen gépi vagy kézi alkalmazott napszámos %-os aránya a gyár összmunkásságának számához 1912-1919 2 3 15 70,9 8,1 1939-1944 2 8 8 61,3 20,7 3. / Munkaidő A dohányfeldolgozó iparban alkalmazott munkások idejét a Jövedéki Központi Igazgató­ság által szerkesztett "Munkarendtartás és munkaszabályok" határozták meg. A nők éjjeli mun­káját 1911. évi xrx. tc. tiltotta el. Ezt kiegészitésekkel 1912. január 27-én a pécsi gyárigazgató­ságnak is megküldték. E szerint a dohánygyárban napi 9 óra a munkaidő. Negyedórás étkezé­si szünettel reggel, és félórás ebédszünettel. Még ugyanebben az évben a dohánygyárak elvben áttértek a nyolcórai munkaidőre. 1912-1919 között a munkaidőt a következőképpen határozták meg: Nyári munkaidő április 1-től szeptember 30-ig. Nyáron reggel 7-kor, télen 1/2 8-kor kezdték a munkát. A munkakezdést 10 perccel korábban csengő jelezte. A legkisebb késést i­gen keményen bírságolták. 37 1923-ban, a gyár újraindítása idején, nyolcórai munkaidőt vezettek be. A roppant nehéz megélhetés mindenütt "amerikázáshoz" vezetett. 1923. október 18-án a pécsi igazgatósághoz kül­dött leiratában a dohányjövedéki központ a nyolcóra "szigorúbb kihasználására" figyelmeztetett 38 1935-től a 8 órai munkaidő gyakorlatilag valamennyi dohánygyárban már csak elvben maradt meg. Egymást érték a gyártási utasítások, amelyekben 9, 10, sőt nem ritkán 11 órai munká­ra kötelezték mind a nőmunkásokat, mind pedig a férfiakat. A harmincas évek második felétől jelentékeny termelés-emelkedés jellemző mind a fővárosi, mind a vidéki gyárakban. Ezzel pár­huzamosan a munkaidő fokozódó emelkedése, továbbá az étkezési idő ellen indított burkolt tá­madás figyelhető meg. A "munka folyamatosságának biztosítása" cimén a reggeli étkezési szü­netet 1937. évi központi utasításra megszüntették, majd ezt módosító rendelkezéssel az ebédidő­höz csatolták. A háborús konjunktúra a munkaidő ujabb felemeléséhez vezetett. 1940. augusz­tus 26-tól a nyolcórai munkaidőt átmenetileg 10 órára emelte fel a gyárigazgatóság. A felemelt munkaidő mellett a közvetlen hadimegrendelésre szállított Honvéd, Levente szivarkák, továbbá Balkán, középfinom Török, Legfinomabb Magyar szivarkadohány gyártásában résztvevő munkás­csoportok dolgoztak. 4ß 1942. novemberében valamennyi munkacsoport olyan gyártási előirányzat teljesítésére kapott utasítást, amely nyolcórás munkaidő mellett teljesíthetetlen volt. Az igaz­gatóság a munkaidőt ezért 9 órára emelte fel. Majd a "Triumph" tipusu szivarkagyártó gé­pek szerelése miatti gyártás kiesést ismét túlmunkával pótoltatta és napi 10 órai munkaidőt vezettek be a szivarkagyártó osztályon. 1942 januártól 1944 szeptemberéig 9 esetben módosítot­ta a központ, vagy az igazgatóság a munkaidőt, általános lett a 9-10 óra. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a Dohányjövedéki Központi Igazgatóság mindig a do­hánygyártmányok fogyasztásához mérte a termelést. Ha a fogyasztásban csökkenést észleltek, akkor kisebb munkaprogramot adtak a gyáraknak. Ellenkező esetben a munkaidőt 10 órára fel­emelték. A munkások harcaiban állandóan visszatérő követelés volt a munkaidő rendezése.

Next

/
Thumbnails
Contents