Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

DOKUMENTUMOK - Lefkovics Ernő visszaemlékezése: A munkásmozgalom Baranyában a szerb megszállás 13 hónapja alatt. 1918-1921. (Közli: Szabados Mihályné)

tem Landler Jenőnek. Amikor mindent átadtam, Pór Ernő félrehívott és arra kért, hogy menjek el hozzá, fontos közlendői vannak. Felkerestem, elmondta, hogy Temesvárra keli utaznom, mert az ottani megbízott, mint politikus nem jöhet számításba. Ellátott Lévai János névre szóló iratokkal, ruhával én pedig felkészültem az útra. Gelléri Jenővel indultunk el. A tervünk az volt, hogy Kaposvár-Komló útvonalon keresztül először Pécsre jövünk. Csapó, pécsi bányász vezetett át a demarkációs vonalon és éjszakára az Ullmann-telepen szálltam meg Fábián elvtársnál. Reggel bejöttem a városba, végig mentem a Király utcán és senki sem ismert meg. Megbátorodtam, felmentem a városházára és Lévai János névre, mint temesvári lakos hazatérési papirt kértem. Egy kis pénzcsusztatással sikerült. Megnyugodva visszamentein az Ullmann-telepre, Fábiánék la kására és hivattam Klein elvtársat, aki sejttagom volt és a szerbek mellett tolmács és az ő segítségét kértom temesvári utamhoz. Másnap gyanús jelenségeket tapasztaltam: a telepen szállingózó szerb katonákat láttam, majd körülfogták a telepet. Bujkáló kommunistákat kerestek. Ebből a gyűrűből Vass Irma és Dr. Havas Kornélné elvtársnő segítségével sikerült kibújnom, aki elvitt Ember János tanfelügyelő lakására a Flórián utcába. Ember János testvérét. Ember Dezsőt kértem meg, hogy a Szocialista Pártot értesítse helyzetemről. Ott megnyugtattak, hogy átjuttatnak Magyarországra. Másnap Farkas József értem jött, hozzám csatlakozott még a Gelléri és Fábián házaspár. Baj nélkül átértünk Sásdra, ott vonatra ültünk, ekkor már a fehérterror dühöngött. Ujdombóváron egy volt vörös tiszt figyelmeztetése megmentett az igazoltatástól. Ilyen kalandok után érkeztem vissza Budapestre egy fillér nélkül, egyedüli kincsem a Lévai János szóló igazolás volt. Rokonaim fogadtak be. 1919, augusztus végén letartóztattak Pesten és a Szerb-utcai börtön lakója lettem. Itt találkoztam újra néhány elvtárssal, akikhez régi barátság fűzött és kötöttem uj, de időtálló barátságokat. Együtt voltam Keller Bencével az AMOSZ másodtitkárával, dr. Szántó Rezsővel, dr. Mayerhoffer Györggyel 1920. január 26-ig. Keller Bencével együtt szabadultam, de mindketten ideiglenesnek tartottuk ezt a szabadságot és igyekeztünk a határon túlra kerülni. Ismeretségem és kapcsolataim segítségével pénz és iratok nélkül egy MFTR hajó fogadott be bennünket és kijátszva a magyar és osztrák karhatalmat Bécsbe menekültünk. Betegen értem Bécsbe. Landler elvtárs szeretettel fogadott és betegségemben segítségemre sietett pénzzel, orvossal. Gyógyulásom után a segélyező csoportba osztottak be Pálinkás elvtárs mellé, ezenkívül Landler elvtárs megbízott az emigráció védelmére alakult szervezet egyik csoportjának irányításával, amelynek célja, hogy a hemzsegő magyar és osztrák besúgóktól, bérencektől óvjuk elvtársainkat, akik a forradalom gyűlöletében odáig mentek, hogy a menedékjogot megsértve, népbiztosokat akartak "ellopni". Ott tartózkodásom alatt résztvettem azon az értekezleten, ahol az emigráció leigazolt tagjai megválasztották a vezetőséget és kimondták a párt újjáalakulását (1920. március).