Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

DOKUMENTUMOK - Lefkovics Ernő visszaemlékezése: A munkásmozgalom Baranyában a szerb megszállás 13 hónapja alatt. 1918-1921. (Közli: Szabados Mihályné)

A vasmunkásokból is két sejt alakult. Az elsőhöz tartoztak: Bein Ferenc, Berki György, Matakovics János, Czöndör és Csordás. Külön a Romeiszgyár munkásaiból alakult egy sejt, tagjai voltak: Póth Aladár, Barabás bádogos, néhány nevére már nem emlékezem, 7-8-an voltak. Egy sejt a kereskedelmi alkalmazottaknál alakult, amelynek tagjai voltak Tóth János, Strangalics és hozzájuk csatlakozott Rajkovics és Hätz Károly nyomdász. Az értelmiségiek külön sejtbe tömörültek, tagjai voltak: Jack ó István tanitó, Győr Sándor, Szili tanitó, Keinrath Péter, Papp, Nánássy Aladár, Fauszt Imre, Cséby Lajos, Zumpf György. Velük a Sörház utcában találkoztunk. Volt még egy sejt a Z so may- gyárban, amelyhez egy pécsbányatelepi tanitó csatlakozott. A famunkásoknái egy sejtünk volt: Tész Mihály, Storcz Péter és Sajatovics János, Klein Ferenc, Tur István, Schiller. A sejt tagjai valamennyien a Szocdem. Párt tagjai voltak, de megbeszéléseinket külön tartottuk, általában hetenként, ilyenkor a fele időt tanulással töltöttük, tanulmányoztuk a Kommunista Kiáltványt, különböző marxista brossurakat, a legfontosabb fogalmakat: szindikaiizmus, anarchizmus, stb. Időnk többi részében az aktuális politikai kérdéseket vitattuk meg és a feladatokat megbeszéltük. Agitációs és propagandamunkánk legnehezebb és egyben legfontosabb része volt, hogy a sejthálózatunkat a "Vörös Ujság"-gal ellássuk. Az újságot szabadon csak Sásdig küldhették, Baranya megszállt területére sok-sok áldozatkész, bátor, forradalmár továbbitotta. Hetenként kétszer fedőnév alatt Sásdra befutott kb. 500 újság, innen kommunista mozdonyvezetők vonaton, vagy ha más lehetőség nem volt hajtányon hozták Vass Irma pécsi trafikjába és két magánlakásba, Gál és Világi postásokhoz. Megbizható elvtársak vitték tovább a párt szavát: Groh, Horváth, Németh, Hegedűs elvtársak a vasút dolgozói, de jutott ebből Szigetvárra, Mohácsra, Szentlőrincre, ahol szintén dolgoztak kommunista sejtek. Akadt néhány meleg helyzet, amikor a szerb hatóságok majdnem rajtunk ütöttek. Egy alkalommal Kott József né, aki mint fiatal leány, Vass Irma Indóház utcai trafikjában dolgozott, a házkutatás elől a református templomba vitte az uj ságokat. Egy más alkalommal konspirációs hiba következtében a nevemre küldtek postán egy kis csomag újságot, 1918 karácsony előtt idézést kaptam, hogy a főpostán sürgősen jelenjek meg. Amikor megjelentem, tudtam meg, hogy a cenzori hivatalnak van velem valamilyen számadása. Amint beléptem, láttam egy szőke fiatalembert, akinek az asztalán egy köteg "Vörös Újság" viritott. Sokáig nézett, majd megszólalt: Tudja miért hivattam? Nem én - feleltem. Hát csak azért, válaszolta, hogy vegye át az újságjait. Postán érkezett és a lakására van c im ez ve. Mit mondhattam? - Én ÜV alkalmazott vagyok, nem foglalkozom uj ságterjesztéssel! A cenzor mérgesen rám szólt: ez a Vörös Újság a kommunisták lapja, ok nélkül nem küldték ide a maga cimére. - En még ezt a lapot soha nem láttam, és ez ide, megszállt területre nem is kerülhet. Megpróbált a cenzor ur börtönnel fenyegetni, de nem tudott látszólagos nyugalmamból kizökkenteni, mig végül azzal a megjegyzéssel, hogy még vizsgálni fogja ezt a homályos ügyet, kegyelemben elbocsátott.