Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1968. (Pécs, 1968)

KUTATÓINK MŰHELYÉBŐL - PETROVICH Ede: Az egyetemalapitó Vilmos pécsi püspök és Janus Pannonius sírhelye

kedik. Must következik egy vízszintes terület, melynek szélessége a belső vastag várfalig 12 00 m, hossza a torony keleti falsíkjának vonaláig 45 00 m. A legrégibb állapot Hauy 1690. körül készitett térképéről olvasható le, nem minden bizonytalanság nélkül. Annyit biztosan elárul ez a térkép, hogy a székesegyház északi oldala mentén már akkor is húzódott egy cca 5 m széles ut, melyet északról, de csak a mai Mária-kápolna hosszában egy támfal szegélyezett. A támfal azt bizonyítja, hogy mögötte part volt. Tehát az ott lévő terület magasabban feküdt, mint a székesegyház melletti ut. Feltűnő, hogy ez a támfal nem húzódik keletre a székesegyház egész hosszában, hanem ennek közepén, a mai Mária-kápolna keleti végén hirtelen északra fordul és kis megtöréssel egészen a belső várfalig szalad. Ez a támfal is nyilván a mögötte 5vő partot védte. Rejtély azonban, milyo?* oit a terep e támfaltól keléire az észak-keleti torony keleti falsíkjának vonalában húzódó észak-dél irányú falazatig? Le volt mélyítve az ut szintjéig, és mint később nevezték, templomudvart alkotott a székesegyház mellett? Vagy rézsüsen emelkedett egészen a várárok belső faláig? Az előbbi gondolatot kínálja az a kettős cölöpsor, melyet Hauy térképe a várárok belső fala mentén jelez ennek egész hosszában. Ha ugyanis az itt ábrázolt cölöpsort összehasonlítjuk Hauy másik rajzával, mely a déli várárok keresztmetszetét adja, akkor arra kell gondolnunk, hogy vagy az északi oldalon a várárok belső fala volt jóval magasabb, mint ma, vagy pedig, hogy időközben a belső várfal és a várárok belső fala közötti övezetet később feltöltötték. Lényegében ugyanezt az állapotot tünteti fel Hermanng 1754-ben készült vázlata, Ez is érzékelteti az északi oldal menti utat, itt is jelentkezik egy támfal, de csak a Mária-kápolna nyugati ablakának vonalától kiindulva. És hiányzik a székesegyház közepének vonalától északra induló másik támfal. Ehelyett azonban feltüntet Hermanng a déli támfal keleti végétői kb, 3 m-nyire egy 4x7 m alapterületű építményt, mely nyilván három partba volt beékelve. Ez volna az a kápolna, melyben Vilmos püspök sirját megtalálták? E föltevést csak akkor fogadhatnók el, ha bebizonyulna, hogy Vilmos püspök sirját 1754, előtt, Klimó püspöksége első éveiben, 1751-1754. között találták meg. Forrásaink azonban ebben az időben nem említenek földmozgásokat a székesegyház északi oldalán. Erről csak 1757-ben van szó. Ha viszont elfogadjuk, hogy Vilmos püspök sírja tényleg az Aranyos-kápolnában volt, akkor 3 uj szempont is ellenzi az előbbi feltevést. Az emiitett épület ugyanis nem látszik akkorának, hogy benne nyolc oltár elférjen. Másrészt az Aranyos-kápolna hire azt sejteti, hogy külsőleg is megragadóan szép volt. Ezért alig hihető, hogy partba lett volna beszorítva. Egyébként az építmény fekvése (észak-déli irányú) is tiltakozik az Aranyos-kápolnával való azonosítás ellen. Figyelemreméltó továbbá, hogy Hermanng térképe szerint a partot védő déli támfal nyugati végétől kb. a belső várfal keleti végéig egy 27 fokból álló földlépcső vezetett. Ez pedig arról tanúskodik, hogy a támfal fölött akkor még nem volt vízszintes terület, mint ma, hanem a part folytatólagosan emelkedett egészen a belső várfalig. Ugyanez volt a helyzet terepünk keleti szakaszán. Itt azonban a domboldal tüstént az útnál kezdődött. Ezzel szemben a belső várfal és a várárok közötti övezet mintha már ki lett volna egyengetve. Erre utal a várfal keleti végén északra húzódó falazat. Meg kell még jegyeznünk, hogy a Szőnyi által készített és ma közkézen forgó pauszról az előbb emiitett lépcsők lemaradtak. De Hermanng eredeti, térképén határozottan érzékelhetők.