Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)
Pordán Ildikó: A törökországi emigráció és „hétköznapjai" László Károly és Perczel Miklós naplóiban
PORDÁN ILDIKÓ A TÖRÖKORSZÁGI EMIGRÁCIÓ ÉS „HÉTKÖZNAPJAI" LÁSZLÓ KÁROLY ÉS PERCZEL MIKLÓS NAPLÓIBAN Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukása utáni korszak jellegzetes, és már többek által feldolgozott időszaka a Kossuth emigráció. A magyar történelemben a Rákóczi-féle felkelés menekültjeinek helyzete a helyszínt és a politikai hátteret tekintve is több szempontból hasonlóságokat mutat. Mindkét esetben a Török Birodalom fogadta be a hazájukból távozni kényszerülőket, bár Törökország Rákóczinak a végpontot, Kossuthnak a kiindulópontot jelentette. Mindketten számítottak a harc folytatására, és csalódniuk kellett. Az otthonról való távozás kényszerítő okában is hasonlóságok fedezhetők fel, azaz mindkét esetben másképpen képzelték el az új államberendezkedést, mint a győztesek, hiszen nagyobb függetlenséget, önállóságot szerettek volna az adott korszak keretei és lehetőségei között. A leveretés után kompromisszumos megoldás született, bár a szatmári békét követően, illetve Haynau, majd Bach időszaka között már jóval kevesebb hasonlóságot vélhetünk felfedezni. Az emigrációval foglalkozó írásokban állandóan visszatérő kérdés, hogy kinek adhatunk igazat? Annak aki itthon marad, és vállalja a mindennapokat, vagy aki elmegy és a visszatérés reményével vagy már anélkül máshol éli át a számára egyetlen és megismételhetetlen életét. Az emigrációval kapcsolatos reményekről így írt Pulszky Ferenc: 1 „Ezernyolcszázharmincegyben, Varsó eleste után igen sok lengyel menekedett vagy vándorolt ki hazájából, s ámbár a kormányok sem az osztrák tartományokban, sem Németországban meg nem tűrték őket, a népek rokonszenve oly nagy volt irántok, hogy például Magyarországban sok ily lengyel menekült maradhatott idegen név alatt... Franciaországban tárt karokkal fogadták őket, Belgiumban alkalmat adtak nekik belépésre az újonnan felállított rendes hadseregbe, s úgy a francia kamarák, mint az angol parlament évi segélyt voksoltak meg számokra. Ez lebegett sok magyarnak szeme előtt a világosi nap után; s ily reményekben vándoroltak ki sokan, kik bátran és büntetlenül maradhattak volna az országban." 1 Pulszky, 11.