Emlékszám Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére - Baranya. Történelmi és honismereti folyóirat. 11-12. évfolyam (1998-1999)

Márfi Attila: Színjátszás Pécsett 1848-1849-ben

zont", de csak egy hónapon átjátszott. E vendégjáték hét előadásáról maradt csak fenn említés: S már első látásra kitetszik, hogy eléggé konszolidált, mérsékelt műsorrenddel állunk szemben. A forradalom, a nagy idők szele nem érződik túlságosan az általunk ismert darabok címei hallatán. De talán már az is sokat számított, hogy ezekben az időkben magyarul szóltak a színé­szek a pécsiekhez. Viszont az is megállapítható a fennmaradt műsorjegyzék alapján, hogy már egyrejóbban a magyar színpadi müvekre tevődött át a hangsúly. így Szigligeti Ede szinte már kötelezően szerepelt e rövidre sikeredett idényben, az „Egy színésznő" és a „Zách unokái" című mü­veivel. A klasszikusokat ezúttal a franciák, Du­mas és Hugó egy-egy alkotásai képviselték. 19 Szokatlanul rövidre sikeredett városunkban Chiabay szezonja, ami nyilván összefüggésben állt a forradalmi eseményekkel is. Bár reperto­árját végigböngészve, egyetlen olyan alkotás sem szerepel köztük, ami valamilyen módon is utalna arra a nemzet történetében elementáris erővel feltörő forradalomra és szabadságharc­ra, amely ezekben a napokban felkavarta az or­szágot. Akkor, amikor a színészek is beálltak a „csatasorba" és a világot jelentő deszkákon lelkesítették a honfiakat. Akkor, mikor Buda, Győr, Kolozsvár, Pest, Pozsony és Székesfehérvár színpadain hazafias művek sorát tűzték műsorra, Petőfi verseit szavalták, s a népfelke­lésre buzdító műsorokat rögtönöztek a négy falak között és a szabad tereken egyaránt. Pécsett a Városi Színházban csak az tanúskodott arról, hogy az or­szág történelmének sorsforduló napjait éli, hogy nagy hirtelen, április 30-án a „Skót nemes" c. Dumas darab eljátszásával véget ért a rövid szezon. 20 A színház bezárta kapuit. Chiabay is elhagyta a várost, s nyáron már tiszti uniformisba öltözött, hogy harcoljon a honvédhadseregben. Május végére az országban már szinte mindenütt ideiglenesen szüneteltek az előadások. Az országos mozgósításokban a nemzet színészei is részt vettek, amihez Sepsy Károly színigazgatói 848. május 23-án Miskolcon keltezett „Fegyver­re, vidéki színészek!" c. felhívása adta meg a kezdő lépéseket. A pesti Nem­zeti Színház férfitagjai nemzetőrnek, honvédnak álltak be, minek hatására a vidéki társulatok is sorra feloszlottak, hogy az ország véderejét erősítsék. S Szigligeti Ede jeles magyar színpadi szerző 19 Hernády 1960. 205. 20 Hernády 1960. 205. 21 Magyar Színművészeti Lexikon I. Köt. Bp., 1930. Szerk.: SchfÖpflin Aladár. 278.

Next

/
Thumbnails
Contents