Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 96

Ekkor vette kezdetét az irodalomban megörökített „régi jó táblabíró világ", amikor Magyarországon minden valamire való ember „prókátor volt".

4 Az egész társadalmat egyre jobban átható írásbeliség a vármegyére is mind nagyobb adminisztrációs terhet rótt, melyet csak bonyolultabb hivatalszervezettel volt képes elviselni. Baranya megye közigazgatási beosztása az 1770-es években változott meg. 1775-ben a pécsi járás megosztásával szervezték meg a szentlőrinci, továbbá a mohácsi járást,

5 amely mindenképpen ésszerű megoldásnak bizonyult. A továbbiakban - egészen 1848-ig - megmaradt az ekkor kialakított 6 járás, csak az aljárások száma változott meg. A megyei önkormányzat hivatalszervezésében is jelentős változásnak lehetünk tanúi. E változás kétirányú: egyszerre mutat a differenciálódás és specializálódás irányába. A megye tisztikarát bemutató alábbi táblázat jól szemlélteti az átalakulást.

6 A táblázat érzékelteti, hogy a királyi, ill. főispáni kinevezési jogkör kibővítése jelentette a garanciát az állami befolyás növelésére. Ugyanekkor megjelent egy jelentős szakértelmiségi csoport (jegyző, ügyész, levéltáros, szegődményesek), amely a hivatal szerűséget biztosította.

7 A megyei tisztújításokon - 1819 előtt szóbeli véleménynyilvánítással, „közfelkiáltással" választották meg a tisztségviselőket. A kormányzat azonban a főispán kijelölése, illetve kinevezési joga segítségével jelentékenyen befolyásolhatta a tisztviselői kar összetételét. Általában a főispán nevezte ki a „szakszemélyzetet", a jegyző(ke)t, a levéltárost és a segédszemélyzetet (írnokokat), a külön csoportot alkotó ún. szegődményeseket [mérnök, orvos, sebész, várnagy (kapitány), katonaság, bába], valamint a közigazgatásban és főként az igazságszolgáltatásban jelentős feladatokat ellátó táblabírákat. Jelölési jogával élve, 2-4 jelölt állításával meghatározhatta azok körét, akikből a tisztikar másik része kikerült. (Az alispáni hivatalra maga jelölt, a többi tisztség esetében többnyire a nemesség véleményére hagyatkozott.) Jelölési jogánál fogva tehát egyaránt ellenőrizhette a megyei (alispáni, adószedői, számvevői), valamint a járási hivatalokat (szolgabírák, esküdtek, biztosok).

8 Mindezek dacára a megyei nemesség számára, politikai jogai gyakorlásában tág tér nyílt. A megyegyűléseken személyes részvételükkel közvetlenül formálhatták a megye állásfoglalásait, míg az ország törvényalkotásában közvetett módon - utasítással ellátott követeik útján vehettek részt. A köz4 HudiJ., 1991. 18. 5 BML, KGYjkv. 1775. febr. 20. Lásd Angyal P, 1911. 138-139. 6 Vö.: HudiJ., 1991.11-12. 7 Győr megyei példákkal igazolja Dominkovits P, 1991. 3-18. 8 A megyeszervezet, így a tisztségviselők vizsgálatához is alapvető ifj. Palugyay Imre: Megye-rendszer hajdan és most c. munkája (1-4. k. Pest, 1844.), ennek különösen 2. kötete („Megyei hivatalok"). A megyei archontológiai kutatás szempontjából is irányadó modern összefoglalások: Fallenbüchl Zoltán: Archontológia. In.: A történelem segédtudományai (szerk.: Kállay István). Bp., 1986. 124-139. és Havassy Péter: A magyar világi archontológiáról. Historiográfiai, bibliográfiai áttekintés. 1987. 2. sz. 27-46. A megyei tisztikarok vizsgálatának újabb, igényes kísérletei: Hudi József: A Veszprém megyei politikai elit a 18-19. században. In.: Rendi társadalom-polgári társadalom. (Társadalomtörténeti módszerek és forrástípusok. Szerk.: A. Varga László) Salgótarján, 1987. 99-109. továbbá Dominkovits Péter: Hivatalviselő nemesek, hivataü pályák Győr vármegye tisztikarában 1816-1848. 1991/1.3-18.