Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 84

és a forrás követi, majd a lelőhely és a vonatkozó szakirodalmi tételek felsorolása zárja a dokumentumhoz kapcsolódó apparátust. Mivel nem tudósok számára készült a könyv, helyénvaló a szakirodalom bemutatása is, ha nem is törekedtek a teljességre, mert a téma iránt érdeklődők fogódzót kapnak arra nézve, merre induljanak, ha további ismeretekre vágynak. A közreadók célja elsősorban a nagyközönség igényeinek kielégítése volt, így szemelvényeket adtak közre, nem törekedtek a teljes forrásközlésre. Ebben is eme műfaj szabályiat követték. A dicsérő szavak után azonban szabadjon a recenzensek néhány észrevételt tennie, amelyeket ezen és a további kötetek szerzőinek is figyelmébe ajánl. A mű szerkezete híven követi a város történetének szakaszait, ám azokat inkább a nagy országos történeti sorsfordulókhoz igazítja, és nem a város belső fejlődéséhez és sorsához. Nem egészen érthető például az, hogy miért került új fejezetbe a középkoron belül a Zsigmond király, a Hunyadiak és a Jagellók uralkodása alatti rész (Márfi Attila - Nagy Imre Gábor), annál is inkább, mivel az előző korszakból (Koszta László) 22, az utóbbiból pedig csak 6 dokumentumot közölnek. Ha már két részre osztották a középkorról szóló részt, miért nem vitték el azt 1543-ig, Pécs török kézre kerüléséig, azaz a város Mohácsáig. Ilyen módon nem lett volna gond Oláh Miklós Pécs város leírását tartalmazó részletének beillesztésével sem, amelyet az egyébként szigorú kronologikus rendben haladó dokumentumok közül keletkezésük időrendjét illetően három megelőz. Itt jegyzem meg, hogy újonnan készült fordítások készítői korrekt, jó munkát végeztek, a korban használatos terminológiának megfelelő adekvát kifejezések ismeretének tárházában értően eligazodva dolgoztak. Ugyanilyen gondom van a terjedelmes, A felszabadult város, 1686-1867 című fejezettel (Móró Mária Anna - Ódor Imre), amelyet nem tagoltak a szabad királyi városi rang megszerzésével (1780) új fejezetre. Annál is inkább, mert ezzel a várost és lakóit a király kiemelte a jobbágyi sorból, és így új távlatot nyitott előttük. Magunk részéről az 1945 és 1962 közötti részt (Vörös Huba - Hajdú Imre) is több egységre bontottuk volna. Nemcsak a politikatörténet, hanem az igazgatástörténetben bekövetkezett változás, a megyei jog elnyerése is megkívánná ezt. A szerkezet mellett az olvasókönyvek készítésekor különlegesen fontos a rendelkezésre álló forrásokból a kötetbe kerülők kiválogatását irányító szempontok meghatározása. Jelen esetben 12 szerző ízlésének és felkészültségének, történelmi látásmódjának megfelelően állt össze a szemelvénygyűjtemény. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az egyháztörténész Koszta László által közölt 22 dokumentum közül 10 a papság életével foglalkozik, míg a török kiűzésével kapcsolatos háborúk kutatásának hazai tekintélye, Szita László a török korról (Vass Előd - Szita László) közreadott 32 forrás közül 11-et szánt a felszabadítás időszakának. A recenzensnek ugyancsak gondot jelent az egynemű források gyakori ismétlődése. Az erdőhasználatot a 18. század második feléből 4, a gazdálkodást 5 tanácsi jegyzőkönyvi részlet mutatja be. (E passzusokat olvasva a Kosztolányi sor jut eszembe: „Barátom sok a kettő, de több az egy".) A