Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 76

oktatási fejlesztést és fejlődést a tanintézetek létrehozásával mutatja be a könyv. Jól összegzi a mű a Magyarországon ismert német államokon belüli hálózatbővítéseket, illetve a kevéssé ismert és kutatott francia rendszert. A francia és a német nyelvterület iskolai hálózatát részletesen bemutató fejezetben felvillannak a kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakemberek, az államok területi és lakossági adatai. Az intézetek, a tanszékek alapítását idó'beli és térbeli logika alapján számbavevő összesítés elolvasása után még inkább kiderül a kiindulási alapnak tekintett táblázatok elnagyoltsága. A fejezetből ugyanis az olvasó megtudja, hogy Oroszországban 1845-ben már 13 kormányzóságban - és nem tartományban! - 51 mezőgazdasági mintagazdaság működött. A „Cári Mezőgazdasági Tanintézet" 1840-ben alakult, ahol „több képzési egység működött". Az európai régiók részletes és jól sikerült bemutatása mellett kevés szó esett arról a kontinensen belüli gazdasági munkamegosztásáról, amelynek létrejötte valójában kierőszakolta a mezőgazdasági tanulás gyors fellendülését. Az iparosodás kiváltotta élelmiszerigények növekedése jobban indokolná az oktatási beruházások megindulását. Néhány jegyzetben utalás történt azokra a feldolgozásokra (ifj. Barta János, Orosz István, Wellmann Imre), amelyekben a közép- és kelet-európai térség uralkodóinak munkásságát elemezték. Az intézményrendszerek kialakításánál ezen uralkodók élenjártak, ha kellett még saját személyes jelenlétükkel is támogatták az iskolák nyitását, működését. Nyilván nem kívánja a szerző elvitatni a felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzó uralkodók oktatásfejlesztő szerepét, de ennek jelzése hiányzik a könyvből. Az 1848-as polgári forradalmak után kialakult új poltikai és gazdasági berendezkedésben továbbra is nagy szerepe volt a mezőgazdaságnak. Különösen igaz ez az 1873-as pénzügyi krach előtti időszakra, amikor nagy konjunktúra volt Európában. Az első nagy pénzügyi válság öszekapcsolódott a német egység kialakulásával és egyéb fontos európai politikai és gazdasági döntésekkel. Joggal tekinti a szerző korszakhatárnak az 1870-es éveket, és külön fejezetben foglalja össze a német, a svájci, az osztrák, a francia, a dán és a németalföldi mezőgazdasági oktatási rendszereket. A feldolgozás logikája alapján a korszak oktatási fejlődésének bemutatásához Szávai Ferenc keres egy kiindulási pontot. Úgy találja, hogy ezt a búzaegységben érdemes számolni, s külön megadja az egy főre jutó és az egy hektárra eső mezőgazdasági termékek alapján kialakított országlistát. Nagyon dicséretes ez a számszerű alap megteremtésére tett kísérlete, de ismét abba a hibába esik, hogy korszaktól függetlenül, a jelenlegi határokra alapozott országlista készült. Ráadásul még a jegyzetekben sincs arról a számítási módról, amely alapján mondjuk a norvég halászati adatokat átszámította búzaegységre. (Feltételezem, hogy csak így kerülhetett Norvégia a 3., illetve az 5. helyre az egy hektárra eső mezőgazdasági termékek alapján az 1870-es, illetve az 1910-es európai országrangsorba, megelőzve például Lengyelországot vagy Franciaországot.) A nem pontosított kiindulási alap után a szakképzési rendszereket nagyon pontosan és jól szerkesztett formában ismerteti a szerző. Külön felhívja a