Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 230

elsősorban a nemzeti célt hangsúlyozták: a „széthúzó magyar társadalmat" a kifejezés itt Széchenyire utal, egyben a nagy magyar reformer eszmeiségének nyílt vállalását is jelenti - egybe kell forrasztani, azaz a fő cél a nemzeti egység megteremtése. Miért kellett ezt hangsúlyozni a 20. század 2-3. évtizedének fordulóján? Nyilván azért, mert a kívánatos nemzeti egység vagy nem jött létre, vagy bizonyos „széthúzó erők" megbontották. Tették ezt már a dualizmus alatt, a kiegyezést követő évtizedekben, folytatták a világháborúban, majd az azt követő liberális-baloldali forradalmakban. Ezekben az időkben - így az eszme megfogalmazói - mindenekelőtt a magyarság történetileg kialakult „keresztény szelleme", „lelkülete" és „nemzeti érzülete" szenvedett csorbát, tehát a jövendő magyar nemzedékek szellemét kell megalapozni az egyetemek és főiskolák hallgatói körében a keresztény és nemzeti érzés ápolására ösztönzéssel, a hazaszeretetre neveléssel. Mindezt tartalmazza a bajtársi eszme, mely e célok elérésének eszközei között a szolidaritást, az összetartást és a fegyelmezett magatartást írja elő a nevében fellépő bajtársi egyesület tagságának. A katonás fegyelem, a hierarchia fenntartása a társadalom ideális rendjének létrehozását célozzák meg. Ez a követelés nem állt messze a kor uralkodó eszméinek más megfogalmazóitól sem, így például Szabó Dezső korai gondolataiban e célok: rend, hierarchia, fegyelem - fő szerepet kaptak.

5 A Széchenyitől származó „széthúzás" a Turul-ideológusok szemében a 20-as évek elején már korántsem a nemzetet alkotó nemesség, a „nemes magyar nemzet" belső jellemző tulajdonsága volt, hanem a már a polgársággal - és persze parasztsággal, munkássággal, de itt a „polgár" a lényeges elem - kiegészült magyar társadalomra vonatkozott. A „széthúzó erők" pedig egyrészt a nemzeti élet súlyát korábban vállán viselő réteg, a középbirtokos nemesség, illetve polgári kori utóda, a birtokos dzsentri, valamint a hozzá, mellé fölnövő, gondolatait, szokásait átvevő, érdekeit átvállaló kvázi-dzsentri, a kisnemesi-kispolgári-értelmiségi eredetű hivatalnok-dzsentri, a „középosztály" voltak, másrészt pedig a két egymással szembenálló réteg, a nagybirtokos arisztokrácia és a 19. század második felének nagyarányú kapitalizálődásával felemelkedő nagy- és középpolgárság. A dzsentri és nyomában a középosztály a múlt század nyolcvanas éveitől lényegében önálló társadalmi szerepet töltött be, és érdekei szembenálltak mindkét uralkodó osztály, így az arisztokrácia és a nagypolgárság érdekeivel.

6 A hivatalnokdzsentri tehát egyszerre nagybirtok- és nagypolgárellenes, ugyanakkor egyúttal polgár-ellenes is, mivel ő maga képtelen polgárrá válni, nem képes átvenni, sajátjává lényegíteni a modern tőkés polgári mentalitást és magatartást, sőt utóbbiakat az állam- és közhivatalnok el is ítéli, mert erkölcstelennek tartja. De nemcsak erkölcstelennek, hanem egyúttal keresztényietlennek és idegennek is. Mindenekelőtt olyan idegennek, mely összeegyeztethetetlen a keresztény, magyar nemzeti jellemmel, magatartással. E keresztény jellem 5 Ormos Mária: Naciznius-fasizmus? i. m. 150-151.; Szabó Miklós: Politikai kultúra..., i. in. In.: Szabó Dezső: A politikai gondolkodó. 209-216. 6 Szabó Miklós: Politikai kultúra..., i. m.; In: A jobboldali radikalizmus legkorábbi kezdetei, 129-160.