Baranya. Történelmi közlemények 9-10. évfolyam (1996-1997)

Oldalszamok - 205

A horvátoknak, egy község kivételével nem volt külön iskolájuk. A római katolikus felekezeti iskolába jártak, vegyesen a magyar, német gyerekekkel. (Olasz községben az iskola községi jellegű volt.) Kivétel azért kettő akadt. Pogányban a lakosságnak 2/3 része horvát volt, 1/3 része német, akik ágostai hitvallásúak lévén külön iskolát tartottak fenn. A másik község Szalánta volt, ahol a lakosság teljesen horvát volt. Ezeknek az épületeknek állagáról, felszereltségéről a referens a legtöbb esetben nem tesz említést. Ahol kitér erre, ott is nagyon általánosságban beszél róla. Magyarsarlóson „két szép iskolaépület" található. Pécsudvard iskolájáról csak annyit tudunk meg, hogy „szép két tantermes", a szalántai „iskolaház impozáns, tornyos, szép épület". A szerbeknek minden községben külön iskolaépületük volt. Általában jól karbantartott épületekről van sző, amelyekben a tantermek tágasak, tanításra alkalmasak voltak. Több helyen azonban az iskolaépültetet nem használták a szerbek. Bezedeken a szerb csendőrök elvitték a felszerelést, a tanító is elmenekült. Ezért a gyerekek Lippőra jártak iskolába. Pócsáről és Rácgörcsönyből is elmenekült a tanító, s ezért itt is üresen álltak az iskolaépületek 1922-ben. Rácgörcsönyben azonban már 1925-ben tanítás folyt. Magyarbőlyban az evangélikus iskola egyik osztálya költözött be a szerbek iskolaépületébe, a villányi szerb iskolaépületet pedig a magyar katonaság vette igénybe 1922-ben. 1925-re azonban már mindenütt használhatták saját iskolaépületeiket a szerbek. A tantermek felszereltsége általában mindenhol megfelelő volt, azonban erősen elhasznált, kopott állapotot mutattak. Egyedül a mohácsi szerb iskola tanterme volt frissen festett padokkal ellátva, mosdóvíz tartóval és könyvtárral felszerelve. A tanterem hátterében pedig színpad volt a műkedvelő színjátszók részére. A tanítás sikeres megvalósításának legfontosabb szubjektív feltételéről, a tanítókról a következő helyzetképet kapjuk. A szakreferens a horvát tanítókról szóló beszámolójában csak kevés község esetében tér ki egy bővített mondat erejéig erre. Belvárdon a tanítónőt annak fiatalsága miatt tartja alkalmatlannak feladatának ellátására. Kásádon a „tanító értelmes és buzgó fiatalember, akinek alkalma lesz a nép érdekében tanítói hivatásának megfelelően közreműködni", Pogányban 14 éve működik a tanító. Szalántán a tanító a megszállás alatt „helytelenül viselkedett", ezért jelenleg (1923) állásából felfüggesztés alatt áll, de szeretnék, ha visszakerülne. A horvátok lakta községekben a tanítók a magyaron kívül tudtak horvátul is, s volt köztük olyan is, aki a német nyelvben is járatos volt. Ez a nyelvtudás nagymértékben megkönnyítette a vegyes lakosságú településeken a gyerekek anyanyelven történő oktatását. Egy kivétel akadt, a személyi tanító, „aki nem is tartotta szükségesnek, hogy megtanuljon, pedig már 32 éve van közöttük". Olaszon pedig, ahol a tanító szintén nem tudott horvátul, a felesége, aki okleveles óvónő volt, jól beszélte a nyelvet, ezért a referens itt megoldottnak vélte az anyanyelvi oktatás feltételét. A szerb tanítókra vonatkozóan már bővebb információkkal szolgál a szakreferens. A szerb gyerekek tanítását végzők többsége a kalugyer lelkészek, mivel a szerb tanítók elmenekültek a megszálló csapatok kivonulásakor. A